Híreink

A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei

„Erős bennem a bizonyítási vágy” interjú Rovó Tamással2022. 06. 20.

„Erős bennem a bizonyítási vágy” – táncról és oktatásról beszélgetett Héjj Vivien a feol.hu-tól a Vörösmarty Színház táncművészével

Tovább olvasom

„A képzelet sokszor veszélyes játék” - interjú Horváth Csabával2022. 06. 20.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház fizikai színházi ta­go­za­tának vezetője, amelynek társulatával május 7-én új bemutatóra készülnek, Shakespeare egyik leg­ked­vel­tebb darabját, a Szentivánéji álmot állítja színpadra. Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas koreográfussal és rendezővel a premier előtt beszélgettünk. - Nagy Klaudia interjúja a Pesti Műsorban.

Tovább olvasom

„A szövegből érzelmi instrukció tört elő” – Trokán Péter az Apponyi-beszédről2022. 04. 25.

Trokán Péter gróf Apponyi Albertet alakítja a székesfehérvári Vörösmarty Színház Trianon című előadásában, amely rövidesen Budapesten is látható. „Szerep ilyet, hogy a szöveg önmagában ennyire beleszólt volna a színpadi munkámba, még soha nem váltott ki belőlem” – mondta el a színművész a Kultúra.hu interjújában.

Tovább olvasom
" allowfullscreen>

„Nemzetközi jogászéból Picasso bőrébe bújok” – interjú Gáspár Sándorral2022. 04. 11.

Az egyik legfoglalkoztatottabb színész jelenleg is izgalmas előadások főszereplője. Szereti, hogy sokféle embert formálhat meg, és különös helyszíneken forgathat. Még az sem zavarja, hogy fogalma sincs arról, mi vár rá a következő hónapban. Majdnem tíz éve a székesfehérvári színház tagja, ahova ma is ugyanolyan szeretettel jár be. - a Kultúra.hu interjúja 

Tovább olvasom

„Túl rövid az élet ahhoz, hogy öröm nélkül éljünk” – Interjú Tóth Ildikóval2022. 03. 07.

A Vörösmarty Színház decemberben indította el társadalmi kampányát, melynek keretében a színház művészei a székesfehérvári Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény lakóival vették fel a kapcsolatot. A jótékony cselekedetek legtöbbször a karácsonyhoz köthetőek és ott sokszor véget is érnek, de a színház hosszabb távra tervez, a Neked is van időd! kampány keretében folyamatosan tartják a kapcsolatot a magányos, idős emberekkel. A projekt egyik résztvevője a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Tóth Ildikó - Steindl Gabriella interjúja

Tovább olvasom

„Viharban vitorlázom” – interjú Bagó Bertalannal a kultura.hu-n2022. 02. 25.

„A színház is olyan mesterségbeli tudást igényel, mint az asztalos munkája. Tanulni kell. A jó építésznek tudnia kell falat rakni. Ha életében nem látott kőművest, a ház sem lesz jó” – vallja Bagó Bertalan rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színház művészeti vezetője, akivel társulatépítésről, lélekpallérozásról és keserű csokiról is beszélgetett Dzsubák Tamás.

Tovább olvasom

Megérintett a történelem - Interjú Trokán Péterrel az Art7-en2022. 01. 19.

"Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművésszel, érdemes művésszel már lassan két éve, hogy megbeszéltük első interjú-időpontunkat, aztán a pandémia keresztbe húzta a személyes találkozást. Most, hogy a színművész védettsége okán rendelkezésünkre állt, újból megkerestük. A karácsonyi készülődés kellős közepén találkozunk, mint mondja, siet…" - Szabó B. Eszter interjúja az Art7-en

Tovább olvasom

Izgatottan és kitűzött célokkal vág neki a 2022-es esztendőnek Keller János2022. 01. 18.

A Vörösmarty Színház kiváló színművésze ha éppen nem a színpadon kápráztatja el a közönséget, akkor valamilyen jótékonysági akcióban vesz részt, önkénteskedik, vagy a jeles napokon énekel a fehérváriaknak. Keller Jánossal a feol.hu készített interjút.

Tovább olvasom

Sokat tanult Páger Antaltól, példaképének tekinti a makói színészt2021. 09. 01.

A testvére is színész lett, de egymástól függetlenül építették fel karrierjüket – most pedig már lányáért, Katáért is izgul, amikor színpadon áll. Gáspár Sándor, a Páger-színészdíj egyetlen Csongrád-Csanád megyei kitüntetettje a napokban Makón járt egy pódiumbeszélgetés vendégeként. A Délmagyar cikke.

Tovább olvasom