Színművészünk, Varga Lili az idei Domján-díjas!

2020. 11. 06.

A magyar színháztörténet egyik meghatározó alakjának, Domján Editnek az alapítványa, tehetséges fiatal, vidéken játszó, 40 év alatti színésznők művészetének elismerésére hozta létre a díjat, melyet évente egyszer adnak át decemberben, Domján Edit születésnapjához közel. Szívből gratulálunk Varga Lilinek!

Domján Edit (forrás: femina.hu)

Domján Edit a magyar színháztörténet egyik meghatározó alakja. Életével, varázslatos megjelenésével, bájával – és korai halálával is kitörölhetetlen emléket hagyott a színházművészetben és a nézőkben. Pályáját vidéken kezdte, majd a fővárosba szerződött, és számtalan színházi-, valamint filmszerep eljátszásával tett szert országos népszerűségre. Többször beszélt róla, hogy nem akar megöregedni, csak 40 éves koráig szeretne élni. Ígéretét be is tartotta: 1972. karácsonyán hiába várták a Madách Színházban. Negyvenedik születésnapján drámai elszántsággal vetett véget életének.

Barátai, pályatársai azonban nem akarták, hogy személye feledésbe merüljön, így 1991-ben létrehozták a Domján Edit Alapítványt azzal a céllal, hogy nevét, emlékét megőrizzék. Az Alapítvány tehetséges fiatal, vidéken játszó, 40 év alatti színésznők művészetének elismerésére létrehozta a Domján Edit-díjat, melyet – a vidéki színházak ajánlását figyelembe véve – évente egyszer adnak át decemberben, Domján Edit születésnapjához közel.

Varga Lili A Vágy nevű villamosában

A Takács Katalin vezette kuratórium, melynek tagjai Dunai Tamás, Keszég László, Nagy Imre, Szakonyi Károly, Urbán Balázs, Vajda Márta, online egyeztetésén 2020-ban a díjat Varga Lilinek, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészének ítélte oda.
A díjat hagyományosan egy előadást követően, a közönség előtt adja át az Alapítvány, remélve, hogy – a járványügyi helyzet dacára – erre idén decemberben sor is kerülhet.