Ismertető 1222
Összművészeti, zenés történelmi játék az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére.
Tisztelt Közönségünk!
Az Aranybullát II. András 1222. évben, a székesfehérvári országgyűlésen adta ki.
Mivel történelmünk ezen jeles eseménye szeretett városunkhoz, Székesfehérvárhoz kötődik, ennélfogva úgy gondoltuk, hogy méltó módon Székesfehérváron lehet és kell megünnepelni az Aranybulla kiadásának 800-ik évfordulóját.
Székesfehérvár gazdag kulturális élete és kiterjedt kulturális intézményrendszere lehetőséget nyújt számunkra, hogy egy összművészeti produkcióval tisztelegjünk történelmünk ezen fontos és azt hosszú távra meghatározó eseményére.
Az ünnepi produkció koncepciójának meghatározó szándéka, hogy Székesfehérvár gazdag és sokrétűen színes kulturális életének legjelentősebb intézményei, annak művészei közreműködése révén egy színház jellegű produkciót hozzunk létre. Az ünnepi produkció olyan jelentős társulatok művészeit vonultatja fel, mint a Vörösmarty Színház, a produkciót létre hozó Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyesület, valamint a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus. A fenti intézmények, illetve társulatok mellett, egy szcenírozott installációval képviselteti magát a Szent István Király Múzeum is.
Az ünnepi előadáshoz tartalmas szórakozást kívánok!
Egerházi Attila Székesfehérvári Balett Színházigazgatója Az Aranybulla ünnepi előadás rendezője
Információ és jegyvásárlás személyesen a Vörösmarty Színház jegyirodájában (8000 Székesfehérvár, Fő utca 8) - hétköznap 10.00 - 18.00 óra között. Jegyfoglalás telefonon : + 36 70 509 88 05 / email: jegyiroda@arso.hu - Balla Brigitta / Online jegyvásárlás a nap 24 órájában: jegy.hu