A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
A Vörösmarty Színház egy világszerte ismert, bestsellerlistákat vezető szerző, Murakami Haruki mágikus történetét, a Kafka a tengerparton c. regény színpadi adaptációját mutatja be a Nemzeti Színházban 2019. április 5-én. Két héttel a bemutató előtt, az Andrássy úton a járókelőket alaposan megleptük.
Tovább olvasomA mentorsorsolással folytatódott a X. Fehérvári Versünnep, a döntőbe jutott 12 diák felkészülését a Vörösmarty Színház színművészei segítik. A döntősöknek három hetük lesz arra, hogy felkészüljenek a fináléra, amelyet április 6-án, szombaton 10 órától rendeznek meg a Városháza Dísztermében.
Tovább olvasomA Vörösmarty Színház március 14-én nagy sikerrel játszotta Sobor Antal kisregénye alapján készült Perelj, Uram! c. történelmi drámát a Nemzeti Színházban. A történet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy mostanáig kevesek által ismert epizódot.
Tovább olvasomMintegy 100 ezer forinttal támogatja a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közössége a Pelikán udvar kapujának felújítását, az összeget pénteken az intézmény igazgatója, Ráczné Kálmán Anikó adta át Szikora János színházigazgatónak. Domborművekkel, festményekkel és szobrokkal varázsolják újjá a magyar nyelvű színjátszás bölcsőjének bejáratát.
Tovább olvasomA Vörösmarty Színház Atlantisz-programjának részeként 13 általános- és középiskola 14 színjátszó csapatának összefogásával készült fantasztikus előadás Homérosz Odüsszeia c. eposzából.
Tovább olvasomKülönleges bemutató lesz teátrumunkban: Homérosz Odüsszeia című művét viszi színre tizenhárom Fejér megyei iskola 14 csapata. A március 6-i és 7-i előadás egyaránt 18 órakor kezdődik, a produkciókra minden jegy elkelt.
Tovább olvasomTizenhárom iskola közreműködésével kerül színpadra Homérosz Odüsszeiája március 5-7. között teátrumunk nagyszínpadán. Az előadásra korlátozott számban még elérhetőek jegyek.
Tovább olvasomPremier volt február 23-án este teátrumunkban: Lendvai Zoltán a 80 nap alatt a Föld körül “csehszlovák” átdolgozását állította színpadra nagy sikerrel.
Tovább olvasomA Bánk Bán feldolgozását követően Beavató bérletsorozatunk a Perelj, Uram! c. történelmi drámánk feldolgozásával folytatódott Dr. Demeter Zsófia történész és Dr. Szikora János rendező előadásában.
Tovább olvasom