“A becsület a legjobb üzlet.” - Interjú Szikora Jánossal A kőszívű ember fiai előadásról

2024. 02. 16.

Jókai Mór grandiózus regényét, A kőszívű ember fiait a székesfehérvári Vörösmarty Színházban állítják színpadra. A mindannyiunknak ismerős történetből készülő előadás rendezője, a teátrum igazgatója, Szikora János. A próbafolyamatokat megelőzően beszélgettünk az igazgató úrral az előadás koncepciójáról, üzenetéről. 

Hogyan esett a választás A kőszívű ember fiaira? 

 

A szabadságharc témájában már rendeztem néhány évvel ezelőtt egy előadást a színházban, a Perelj Uram!-at, ahol azzal szembesültem, hogy néhány kilométerre Fehérvártól nyugatra, Csákberényben, egy kis faluban, 1849-ben mennyire megosztottak voltak az emberek, például vallásilag. Élesen elkülönült egymástól a falu katolikus és református közössége, ráadásul a falu osztrák birtokosának érdekkörébe tartozó vazallusok rétege is szemben állt a magyar érzelmű lakossággal. Akkor rácsodálkoztam, mert valahogy sose gondoltam bele, hogy ez az ország az 1848-49-es dicsőséges szabadságharcot milyen mély megosztottságok közepette harcolta és vitte végig. Tehát a Perelj Uram!-ban már találkoztam a témával, és úgy éreztem, hogy ezt nem merítettem ki. Azt gondoltam, hogy megér még egy misét, így jött A kőszívű ember fiai.

 

Miért pont most mutatja be a Vörösmarty Színház? Mitől aktuális a mai világban a történet?

 

Ez azért érdekes, mert az ember úgy nő fel, hogy azt gondolja, hogy 1848. március 15-én az egész ország fölkelt az osztrákok ellen, és hát ez finoman szólva sem így volt. Néhány száz kilométerre Pesttől csak néhány héttel később értesültek arról, hogy Pesten valami történt. Persze aztán később lángba borult az egész ország, de ez mindenesetre arra figyelmeztetett, hogy mindaz, ami 1848-ban történt, tüzetesebb vizsgálatot érdemel.

Az pedig már a felületes szemlélő számára is látható, hogy 1848-ban az ország egy meglehetősen megosztott közeg volt.

Voltak, akik az Osztrák-Magyar Monarchiában való létben kitűnően megtalálták a maguk helyét, a maguk egzisztenciális számítását. Nem fűződött gazdasági érdekük ahhoz, hogy megbolygassák a rendet. Azonban ahogy az lenni szokott, az ilyenfajta szoros politikai és gazdasági együttműködések előbb-utóbb magukkal vonták a magánéleti szövődéseket is, a vegyes házasságokat, a vegyes tulajdoni érdekeltségeket. Az ország másik fele azonban nem érezte jól magát ebben a helyzetben. Az ő számukra a függetlenség mindenekelőtt állt. 

Egy olyan Magyarországon, amiben most élünk, ahol szintén jelentős a társadalom szociális és politikai megosztottsága, érzékeny az ember szeme arra, hogy saját történelmi múltjának olyan időszakát olvassa, amit nagyon fekete-fehéren tanultunk. A valóságban, mint általában olyan sokszor, sokkal árnyaltabb volt a helyzet.

 

 

Sokunk számára a történet az 1964-es filmfeldolgozás szerint él a fejünkben. Melyek azok az elemek, amelyek onnan kimaradtak, viszont az előadásban fontosnak látod ezeket bemutatni? 

 

Jókai regénye a filmnél sokkal gazdagabb, árnyaltabb. Úgy gondoltam, ha már van lehetőségem, akkor megpróbálok egy olyan színházi adaptációt létrehozni, ami visszahozza a regénynek az eredeti gazdagságát. Léteznek ebből a regényből adaptációk, de kivétel nélkül mind a filmes narratíva gerincét veszik alapul, mintegy lefilézik a történetet. Kétségtelen, hogy a cselekmény gerince az a Baradlay-család története, de járulékos elemként ott van benne a sokarcú Magyarország a maga különös, ellentmondásos figuráival, akik közül rendre egy sem jelenik meg, nemhogy a filmben, de a színpadi adaptációkban sem. Nálunk például azért fog megjelenni Tallérossy Zebulon, akinek egyébként a regényben is önálló fejezeteket szentel az író. Egy végtelenül izgalmas karakter és egy végtelenül izgalmas mellékszál. Nem beszélve arról, hogy nemcsak, hogy érdekes és izgalmas, hanem nagyon jó humorral megírt részletek. A darabban ezt a humort tovább erősítettük némi mikszáthi iróniával. Közben meg áthatja a regényt valami nagyon finom rezignáció. Egy bő évtizeddel a szabadságharc leverése után Jókai, aki addigra már a nemzet írója, visszanyúl ehhez a nagyon kényes témához. Ez olyan, mintha valaki a '70-es években nekiállt volna írni az '56-os forradalomról. A szatirikus fanyar humor, és a rezignáció olyan stiláris ízek a regény szövetében, amit én végtelen élvezettel olvastam újra, és azt gondoltam, hogy ha színpadon is egy új fogalmazást csinálunk belőle, akkor ezeket az ízeket megpróbálom bele visszacsempészni.

 

Komoly történelmi hűséggel készült az alapmű. Az előadásban mennyire fontos ezeknek az eseményeknek a ‘dokumentarista’ bemutatása? 

 

A regény hatalmas anyagot ölel át, amit egy színházi előadás nem tud megtenni. Például a Trianon című előadásunk egy rengeteg tényanyagot felsoroló dokumentarista előadás volt, ez nem lesz ahhoz hasonló. Ez a regény valóban rengeteg dokumentarista, hiteles történelmi részletességet tartalmaz, de ennek az ábrázolására nem tudunk törekedni.  Viszont nagy élvezettel emeltünk be a darabba Selmeczi Beával, aki az átírás oroszlánrészét vállalta, a korabeli híreket, amelyek a mai néző számára meglepőek lehetnek. Mondok egy példát, a Lánchíd. Nem tudom mennyien tudják, hogy a Lánchíd kilenc évig épült a szabadságharc leverése előtt. Olyan lassan haladt az építkezés, hogy az emberek többsége azt gondolta, hogy ebből már úgyse lesz semmi. Amit ma egy nagy beruházásnak hívnánk, féktelen csigalassúsággal készült el. De a legmegdöbbentőbb az, hogy mikor elkészült, még gyakorlatilag át sem adták, mikor a magyar seregek már ostromolták Budát. Sőt, aki végül átvágta a szalagot, az Haynau táborszernagy volt. A szabadságharcot vérbe fojtó Haynau adta át ünnepélyesen a Lánchidat.

 

Milyen megközelítéssel, milyen színházi elemekkel, eszközökkel lehet megjeleníteni ezt a grandiózus történetet?

 

Nagy színházi tablókkal és mozgalmassággal. Korhű jelmezek lesznek, de a díszlet teljesen elvont lesz, pontosan azért, hogy a nagyon gyors, filmes színpadi vágásokat meg tudjam oldani.

Még készül a forgatókönyv, a színészek még nem olvasták, ezért nem került az egyéniségük szűrőjébe. Sokszor a színészek személyisége kifejezetten átértelmezi a rendezői szándékokat. A színházi munkában az a csodálatos, hogy ez nem úgy működik, hogy én valamit otthon kitalálok az íróasztalnál, aztán leülök és megcsinálom. Hát nem. Annak alapján kell dolgozni, hogy milyen hatások érnek. Ezek vagy visszaigazolnak, vagy elbizonytalanítanak és szembesítenek azzal, hogy nem úgy kell hozzányúlnom, ahogy otthon elképzeltem az íróasztalnál. Ezért izgalmas a színházi munka, mert az utolsó szó után a pontot úgyis a bemutatón összecsapódó függöny teszi le.

 

 

Olyan alapértékeket állít szembe a regény, mint a hazaszeretet, család, önérdek. Melyek azok az értékek, amelyek hangsúlyosabbak az előadásban?

 

Egy szép listát lehetne készíteni azokról az etikai kérdésekről, amelyeket körbejár a történet, de én mégis kiragadnék ezek közül egyet, ez pedig a becsület.

A regényben elhangzik egyolyan mondat, egyébként érdekes módon egy mellékszereplő szájából, amit én az előadás erkölcsi kategorikus imperatívuszává tennék, ez pedig így hangzik: “A becsület a legjobb üzlet.”

Ez a mondat már abban a korban is ütött szerintem. Napjaink üzleti világában pedig van egy különös felhangja. Ezt érzem a leghangsúlyosabb és legaktuálisabb üzenetnek. Sokfajta divatos fogalomnak próbálunk megfelelni ma, de a becsület nem biztos, hogy köztük szerepel. Én ezt szívesen újra bedobom a pakliba, hogy amikor újrakeverjük, legyen benne egy olyan Jolly Joker, mint a becsület.

 

Korábbi nyilatkozataidban is említetted, hogy az előadással a fiatalabb nézőkhöz is szeretnél szólni. Hogyan lehet ezt a történetet bemutatni nekik, mitől válik számukra izgalmassá, maradandóvá?

 

Az szerintem minden fiatalnak előbb vagy utóbb az élet legnagyobb kérdésévé válik, hogy “mi leszek, ha nagy leszek”. Egyáltalán mit csináljak magammal? Egy divatos szófordulattal élve: “mi lesz az én életpálya-modellem?” 

A kőszívű ember előre kitalálta fiai életpálya-modelljét. Azonban egyikük sem érzi magát jól ebben a modellben. A történet arról szól, hogyan lépnek ki abból a sémából, amibe az apjuk belekényszerítette őket, és hogyan keresik önmagukat annak érdekében, hogy meg tudjanak állni a világban. Egyiknek sikerül, a másiknak nem.