Szombaton, április 15-én mutatjuk A jeruzsálemi király című előadásunkat Totth Benedek pennájából, Horváth Csaba rendezésében. Hogy klasszikus királydráma, magánéleti problémákkal küzdő hősök története, vagy izgalmas történelmi látlelet, majd kiderül. Az mindenesetre biztos, hogy II. Andrást, korát és Aranybulla keletkezésének körülményeit formát bontva láthatják majd. Tas szerepében pedig Gáspár Sándort.

Előhang című beszélgetéssorozatunk március 31-i alkalmával a főpróbahét kezdetén mesélt Gáspár Sándor egyebek mellett arról is, hogy milyen egy készülő dráma aktív részesévé válni:

Ez egy fantasztikus kísérlet most, hogy sokkal többet tudunk az anyagról, sokkal személyesebbek a kötődéseink magához a szöveghez, mint általában, viszont maga a kigyakorlás lehetősége nagyon összesűrűsödött. Ilyen előzményekkel megerősítve hihetetlen energiákkal estünk neki a formába öntésnek, és remélhetőleg egy nagyon érdekes dolog fog ebből kikerekedni.

Tas katona. Elszánt. Vérszagra gyűlő. Az élete a harc. Egy olyan archetípus, aki minden magára valamit adó szentföldi háborúhoz méltó hadvezér. Számos előképét ismerhetjük a történelemből, A jeruzsálemi királyba azonban fiktív szereplőként került bele: 

Ez a fiktív figura azért lehet mégis élő, hiszen a történelmünk egészen a jelenkorig nyilvánvalóan fel tud mutatni olyan karaktereket, akik hihetetlenül hasonlítanak Tashoz, vagy éppen Tas hasonlít nagyon rájuk. Feltételezem, hogy Horváth Csaba felkérésére Totth Benedek nem azért írta meg ezt a színdarabot, hogy csináljon egy szép emlékműsort ennek az eseménynek, Endrének (II. András – a szerk.), hanem megpróbálta megkeresni egyrészt azokat a pontokat a jelenben, azokat a találkozási pontokat, amik folyamatosan rímelnek a történelemben. Másrészt lehetőség van ebben a színdarabban arra, hogy eloszlassuk azt a fajta képet Andrásról, ami sokakban – sok történészben is – egy ilyen teszetosza, bizonytalan uralkodó képét mutatja. Ebben az előadásban – nemcsak azért, mert Krisztik Csaba játssza Endrét, hanem a történelmi hitelesség is ezt igazolja – egy élete legszebb férfikorait élő emberről van szó, aki olyan közéleti, politikai és magánéleti szorítókba kerül, amin belül neki felnőtt, felelős döntéseket kell meghozni, ami az utókor számára sokakban egyfajta bizonytalanságot jelentett. Ez a bizonytalanság egy nagyon komoly mérlegelést, az események folyamatos elemzését igénylő intellektust jelöl, aki azért a szemünk láttára válik ennek a rengeteg probléma feldolgozásának a végén egy alkotóvá, aki valóban ezt az alkotmányt úgy tudja megalkotni, hogy nemhogy a magyar történelembe írja bele magát, hanem a világéba is.

És hogy ennek a figurának milyen szerepe van a szálak mozgatásában, arról Gáspár Sándor elárult egy s mást:

Nagyon szép ívet kapott ez a szerep is, akinek van egy – nem szeretője, hanem szajhája. Viszont a szajha ebben a színdarabban egy nagyon komoly dramaturgiai szerepre készül. Tas megpróbálja rávenni arra, hogy rázza fel valahogy a királyt, hátha férfiként nagyobb vággyal fog háborút kezdeni. Miközben van egy rajongásom András, a király iránt, hiszen gyerekkora óta én nevelgettem, én tanítottam meg vívni, és a saját fiamnak mondom, hogy úgy szerettem, mint a saját gyerekemet, és ezt az én fiam hallja és tudja, akkor nyilvánvalóan Bese látja, hogy az igazi szeretet sokáig András felé történt, és nem őfelé. Ez a szál is hihetetlenül érdekes. Miközben azt gondolom, maga az írás, nekünk, csinálóknak nagyon sok eklektikus megoldást kínál, aminek lehetnek kisülései nevetésben, sírásban, lehet, hogy még tapsban is. Nincs eldöntve, és nem is akarja eldönteni, szerintem Horváth Csaba sem, hogy ezt milyen stílusba rakjuk. Szerintem az eklektika a legjobb megközelítés.

A jeruzsálemi király ősbemutatója április 15-én lesz a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán. Jegyek a további előadásokra ITT.