A következő pillanat legyen meglepetés

2016. 11. 03.

Bagó Bertalan, színházunk művészeti vezetője a Győri Nemzeti Színházban rendezi az Augusztus Oklahomában című darabot. Tracy Letts drámája fanyar humorral és megrendítő drámaisággal mesél egy családról, amelyben mindenki hordoz valami „titkot”. Bagó Bertalant villáminterjúvoltuk.

Te választottad vagy a Győri Nemzeti Színház a darabot?

B. B.: Közösen gondolkodtunk arról, milyen darabot rendezzek meg, több opció is felmerült. Én ajánlottam Tracy Letts drámáját, amit nagyon nyitottan és pozitívan fogadtak, én meg örülök, hogy színpadra állíthatom.

Kíváncsi vagyok, hogy mit ajánlottál még.

B. B.: Többek mellett Szabó Magda Régimódi történetek című darabját. Éspedig azért, mert ha megfigyeljük, az egyetemes és magyar drámairodalom maszkulin, férfiközpontú művekre épül. Az Augusztus Oklahomában és a Régimódi történetek is nagyon erős női szerepeket kínál, és mivel adott egy kiváló színésznői gárda Győrben, éltem a lehetőséggel. A fehérvári társulatban is remekül kiosztható volt az Oklahoma, a tavalyi évadban Szikora János többek között ezért is rendezte meg.

Téged mi érintett meg leginkább a történetben?

B. B.: Látszólag olyan, mint egy szappanopera, de a mélyén súlyos titkok rejlenek – színésztechnikai kérdés, hogyan hozzuk ezeket felszínre. Olyan, mintha Csehov-mű lenne, egy amerikai Csehové. Nagyon jó humorral tragikus helyzeteket állít elénk.

Számomra az izgalmas, hogy az ember hogyan szúrja el az életét, és egyáltalán ez min múlik. A darab önző emberek sorát vonultatja fel, akik nem foglalkoznak másokkal, csupán önmagukat akarják érvényre juttatni, nem tudnak a saját problémáikon túllépni, így ebben az esetben óhatatlanul nem tudják az életüket teljesíteni. Az Augusztus Oklahomában a mindent megmérgező önzésről szól, ami tönkreteszi egy család életét.

Hogyan játszol az arányokkal, már ami a humort és a drámai részeket illeti?

B. B.: Nem szoktam tudatosan előkészíteni a nézők számára, hol kell nevetni. Akkor jó, ha egyik pillanatban nevetünk, a másikban sírunk. Reményeim szerint észre sem veszik majd a nézők, min is nevettek, csak utána tudatosul bennük – így érzik meg igazán a súlyát. Az a jó, ha egy előadásban a következő pillanat mindig meglepetés.

Milyen díszletet képzeltél ehhez a történethez?

B. B.: Sántha Borcsa az előadás díszlettervezője, egy olyan építményt csináltunk, amelyben nincsenek falak. Olyan, mint az életük, csak a tartófalak maradtak meg, és átjár rajta a szél. Kilátunk a nagy semmibe, valami még áll nyomaiban, de már semmi köze nincs ahhoz, mint amikor elindult a történet. Ez egy szimbolikus díszlet, jelképezi azt a helyet, ahol élnek és közben a belső világukat is.

Jól érzed magad Győrben?

B. B.: Már háromszor rendeztem ott, elég jól megismertem a társulatot, megkedveltem őket, jó velük dolgozni. November 12-én bemutatónk lesz, egyben van a történet, és úgy látom, nagyon élvezik a színészek a közös munkát.

Az előadás színlapja ITT megtekinthető.

Fotók: Fehér Alexandra