Híreink

A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei

Koronatúra az Aranybullánál

Koronatúra az Aranybullánál2023. 08. 07.

A hagyományos Koronázási szertartásjáték helyett idén augusztus 19-én, szombaton 21 órától a Korona-túra című produkció várja az érdeklődőket. A nézők azúttal azokba az érdekes eseményekbe pillanthatnak be, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját.

Tovább olvasom

Évadot zárt a Vörösmarty Színház2023. 07. 02.

Ezúttal a színház társalgójában gyűlt össze a társulat egy kellemes ebédre, és persze az évadzáróra. Az energiaválság miatti kéthónapos téli kényszerszünet miatt minden munkatársnak hatalmas erőbedobással kellett dolgoznia ahhoz, hogy az évadot végül sikeresen zárhassák. Június 30-án méltóképpen, a Nagyszínpadon Mágnás Miskával, a Kozák András Stúdióban a Nem félünk a farkastól című előadással zárult a fehérvári színházi évad.

Tovább olvasom
Évadot zárt a Vörösmarty Színház
Nyári nyitvatartás

Nyári nyitvatartás2023. 06. 27.

Évadunk véget ér június 30-án, jegypénztárunk és szervezésünk azonban zavartalanul üzemel a nyári szünetben is. Szóval lesz lehetőségetek bérletet újítani, venni, körülnézni a széles kínálati palettán.

Tovább olvasom

Mi van a felhőben? - az évad utolsó kiállítása2023. 06. 20.

Ha járt mostanában a színházban, biztosan belebotlott évadunk utolsó kiállításába, amelynek ünnepélyes megnyitóját június 22-én, csütörtökön tartjuk a Mágnás Miska előtt, 18-30-kor. Ha érdekli, hogy MI VAN A FELHŐBEN?, térjen be hozzánk!

Tovább olvasom
Mi van a felhőben? - az évad utolsó kiállítása
Összetartozunk - A Vörösmarty Színház 2023/24-es évada

Összetartozunk - A Vörösmarty Színház 2023/24-es évada2023. 06. 09.

Az ország egyik leghíresebb társulata ismét izgalmas évadot ígér a koronázóvárosban. Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel, musicallel és megannyi lélekemelő pillanattal várja a következő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színház régi és új nézőit.

Tovább olvasom

Premier a Pelikánban - terítéken a női sorsok, avagy Unokám, Benjamin2023. 06. 02.

Pénteken, este 7-kor mutatjuk be Kerkay Rita második Ulickaja-rendezését. Az odaadó hívetek, Surik után most az Unokám, Benjamin és a női sorsok kerültek terítékre. Egy olyan izgalmas világba kalauzol az alkotócsapat, ahol a profán '70-es évek megfér az Édenkerttel, az elfogadás a nárcizmussal, az igaz szerelem az elutasítással.

Tovább olvasom
Premier a Pelikánban - terítéken a női sorsok, avagy Unokám, Benjamin
Cintányéros és cudar - bemutatjuk a Mágnás Miskát

Cintányéros és cudar - bemutatjuk a Mágnás Miskát2023. 05. 26.

Május 27-én kiderül, hogy mitől cintányéros és cudar ez a világ, hogyan lesz egy lovászfiúból gróf, létezik-e igaz szerelem, és hogy a nő szívét ki ismeri. Telihay Péter rendezésében, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba, Kiss Diána Magdolna és Ladányi Júlia főszereplésével érkezik a "vazsmegyei" lovászfiú...

Tovább olvasom

Utolsó lehetőség - A Vörösmarty Színház színpadán utoljára látható a Julius Caesar2023. 05. 04.

Május első hétvégéjén, 6-án és 7-én még utoljára a Nagyszínpadra költözik egy rég elfeledett Róma. A maga összes hatalmi játszmájával, pitiáner emberi gyarlóságával, az ego és a közösség harcával. Egy igazi thriller Shakespeare tollából. A főbb szerepekben: Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt és Krisztik Csaba.

Tovább olvasom
Utolsó lehetőség - A Vörösmarty Színház színpadán utoljára látható a Julius Caesar
Pénteken ismét bemutató - Bölcs Náthán a Kozákban

Pénteken ismét bemutató - Bölcs Náthán a Kozákban2023. 04. 20.

Április 21-én, pénteken ismét premier, ezúttal a Kozák András Stúdióban. Lessing Bölcs Náthán című drámáját Szikora János rendezésében, a címszerepben Trokán Péterrel láthatják. A premier előtt, pénteken este hattól pedig a Színház Kávézójába várjunk minden érdeklődőt Előhang a Bölcs Náthánhoz című programunkra, amelynek vendége a rendező lesz.

Tovább olvasom