Ma lenne 50 éves Térey János. Halála - másfél évvel ezelőtt - hirtelen következett be, előző nap még 30 éves osztálytalálkozóján volt. Ő lett volna Az ember tragédiája 2.0 egyik írója, meg is kezdték a munkát Szikora János rendezővel. A Titanic színt végül Darvasi László írta meg, azt mégis elmondhatjuk, hogy Térey - ha csak a lélekben is, de mindvégig részese volt az alkotói munkának.

Térey János Debrecenben született 1970. szeptember 14-én. Első verseskötete már 21 éves korában, 1991-ben megjelent Szétszóratás címmel, folyamatosan publikált az Élet és Irodalomban, a Holmiban, a Jelenkorban, az Alföldben és a 2000-ben. Első díját 1995-ben nyerte el (Déry Tibor-díj), de azóta kéttucatnyinál is több fontos elismerést kapott, köztük József Attila-díjat, Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, Szép Ernő-jutalmat, Füst Milán-díjat, de az állam is kitüntette: 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat kapta meg. Ő volt az egyik legfiatalabb író, aki megkapta az Aegon-díjat: az elismerést az Asztalizene című művéért kapta meg 38 éves korában.

Fotó/Bach Máté

Novellái és versei mellett több regénye is megjelent, amelyeket gyakran verses formában írt meg, a kortárs magyar irodalomban szinte egyedülálló módon. Színházi pályafutása is rendkívül jelentős: drámáiért többször is elnyerte az évad legjobb drámája kitüntetést; 2018-ban ő volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója is, és részben ezekből a tapasztalataiból írta meg a Káli holtak című színházi regényét.

Az író születésnapjára jelentette meg a Jelenkor Kiadó a Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárkötetét, amelyben debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték végességében „egy cívis vallomásai”-ként elénk tárul.