A Veszprémi Petőfi Színház február nyolcadikán mutatja be Molière komédiáját, a Tartuffe-öt, Marton László rendezésében. A címszereplőt – az igencsak erős színészi gárdából – Gáspár Sándor alakítja. A társulat, a próbaidőszaknak viszonylag az elején tart, így – többek között – a munkafolyamat kezdetéről, de veszprémi vendégeskedéséről is kérdeztük Gáspár Sándort, aki még egy kis ízelítőt is adott nekünk egy általa imádott monológból…

Többször játszott már Veszprémben, ezúttal milyen érzelmekkel érkezett a városba?
Igen, még talán a rendszerváltás előtt játszottam a Latinovits-Játékszínben, Mrożek Mulatságában. Akkor dolgoztam először folyamatosan a városban, egyébként meg elég gyakran megfordulok én itt, hiszen a Balatonhoz közel élek, szóval szinte hazajöttem. Jóleső érzés, hogy gyakorlatilag a saját földemen, a saját terepemen vagyok.

Jól értem, hogy most nem Budapesten, hanem Alsóörsön él?
Így van. Ha Pesten játszom, természetesen felmegyek, de mivel Alsóörsön is hasonló körülmények között lakhatok, így szívesebben élek a közelben. Fehérvárhoz is közel van, és Veszprém is csak 15-20 perc.

Hogy-hogy igent mondott a Veszprémi Petőfi Színház felkérésére?
A világ drámairodalmának egyik legnagyobb színdarabjáról beszélünk, hasonlóképpen tudnám jellemezni még a Hamletet, vagy egy-egy Csehov drámát. Hihetetlen jelentős mű. Marton Lászlóval még a pályakezdésemkor dolgoztam, de azóta nem voltunk munkakapcsolatban. Ez a része is érdekelt tehát. Ráadásul úgy érzem, minden jól jött ki, hiszen a felsoroltakon kívül elmondhatom, hogy az itteni munka úgymond kiegészítés, vagyis a saját életlétezés-technikámat nem borítja föl. Nagy butaság lett volna részemről nem elfogadni ezt a felkérést.

Molière szerepében már állt színpadon, Tartuffe-öt még nem játszotta el. Milyen jellegű kihívás ez a szerep?
Mivel a világ egyik legnagyobb drámájáról beszélünk, és azon belül is a címszerepről, nyilván rendkívül bonyolult. A darab elképesztő komplikáltan beszél a férfi-női kapcsolatról; Tartuffe megformálása pedig páratlan lehetőség egy színésznek. Ezt az álszent karaktert ezerféleképpen el lehet játszani. Nekünk az a fontos, hogy egy nagy formátumú, tehetséges, jelentős intelligenciával megáldott férfiról van szó, aki a hódításában képes hitelesen „elszállni” a legkivételesebb költői magasságokba. Minden kisszerűségével együtt óriási képességekkel van megáldva. Ezeket a képességeket persze kamatoztatja is, olyan szinten, hogy az egyébként nagyon éber látását elveszíti abban az imádatban, amit a nő, Elmira felé képes átadni.

Azt mondja: „ezerféleképpen el lehet játszani Tartuffe-öt”…
Igen. El lehet játszani bohócnak, aki szemtől szembe mosolyog, de amikor a partner elfordul, akkor a nyelvét ölti. Vagy sátánnak, vagy iszonyú erőteljesen egy formailag is megmutatható álszentnek. Mi elsősorban a férfi páratlan képességét tartjuk a legfontosabb tulajdonságának, és ebből ered majd a lebukás is. Sebezhető, mert rajongással tud szeretni.

Az igazságát is keresni kell?
Csak azt kell. Ha nincsen igazsága, akkor nincsen értelme eljátszani. Az igazsága viszont olvasatfüggő. Egy színdarabot – így a Tartuffe-öt is – számtalan olvasatban lehet értelmezni. Mi még a próbafolyamat első harmadában vagyunk, képzelje, mi lenne, ha már többet tudnék, hiszen most is mennyit „fecsegek” róla. Még jó, hogy most találkoztunk, hiszen később már zártabb lennék, és azt érezném: annál többet nem tudok elmondani, mint amit a színpadon a szituációban és versben mondok.

Már színpadi próbák vannak?
Egyelőre a próbateremben dolgozunk, de szerintem hamarosan a nagyszínpadra is fölkerül. Szorgalmasan telnek a próbák, nagy energiákkal haladunk az úton, és én magam is kíváncsian várom, hogy mi lesz a végén. Mindeközben felkészültnek érzem magam, de mindig érhetnek pozitív meglepetések: például egy kolléga hangsúlyozása kinyithat egy új értelmezést, amelyen érdemes lehet elgondolkodni. Vagy nem is érdemes gondolkodni rajta, csak el kell fogadni, ha jó. Ezek a próbák még ilyenek, aztán majd jön a nehezebb része, egy fázis, amikor a kétkedések feszítik az embert, és jönnek a jelmezes próbák… ezek mindig feszült időszakok, de állok elébe!

Olvasva a szereposztást, nagyon komoly neveket látni…
Sok fiatal vesz minket körbe, egytől-egyig ambiciózusok és tehetségesek. Kerekes Vikit már ismertem korábban, de még nem volt közös munkánk. Külön öröm számomra, hogy együtt dolgozhatok Lukács Sándorral. Utoljára a Vígszínházban dolgoztam vele, érdekes, hogy ott is Marton László rendezett minket. Szintén öröm, hogy Szombathy Gyulával találkozhatok, akivel nem csak együtt játszottam a Vígben, meg a Tháliában is, de több mint tíz éven át a szomszédom volt Budán. Zsurzs Katival már filmeztem néhány évvel ezelőtt, és vele is egy környéken laktam. Olyan furcsa, hogy így összeérnek a szálak.

Egy negatív karaktert, jelen esetben az álszent Tartuffe-öt honnan hívja elő? Folyamatosan keresi?
A rendező és a kollégák segítségével, illetve, ahogy tanulom a szöveget, közben elemezzük, értelmezzük, és folyamatosan új dolgok nyílnak meg. Nagyon tetszik Vas István fordítása, mert amellett, hogy a szöveg játékos, gyönyörűen stílusban tartja azt a valamit, amit feltehetőleg majd képviselni fogunk…

„S HA ÖNRE NÉZTEM, A HALANDÓ, FÖLDI BÁJBAN. A TERMÉSZET ÖRÖK TEREMTŐJÉT CSODÁLTAM. SAJÁT ÁBRÁZATÁT MINTÁZTA MEG AZ ÉG. A KÉPBEN, MELY UTÁN SZÍVEM EPEDVE ÉG.”
Csodálatos. De, ahogy hallja, még azért nagyon az elején vagyunk.

A lánya – Gáspár Kata, színésznő – már játszott a Tartuffe-ben. Beszélnek a darabról a családban?
Igen, éppen nemrég idéztünk a szövegekből. Ő a Parti Nagy Lajos-féle fordításból, én pedig a Vas István-féléből. Jókat nevettünk… Nagy valószínűséggel a premierre is eljön.

Elég sok darabban játszik, ráadásul különböző városokban. Miben láthatjuk idén?
Most évadonként körülbelül négy bemutatóm van, amikor az Újszínházban játszottam, akkor tizenegy futó darabom volt. Jelenleg a Rózsavölgyi Szalonban játszom Szabó Magda Az őz című regénye alapján készült színpadi változatban, a Játékszínben Az eastwick-i boszorkányokban, Székesfehérváron Az ember tragédiájában, illetve a Román Károly által írt Perelj, Uramban. Akkor februárban a Tartuffe-öt mutatjuk be, és egy székesfehérvári előbemutatóval zárom az évadot: Hargitai Iván rendezésében lesz a Bűn és bűnhődés színpadra állítva. De különösen még nem várom a nyarat, hiszen szeretem kiélvezni a telet is, és ezen belül a munkát. Nagy szerencsém van, hogy nem kell magamat nógatni, nem fogcsikorgatva megyek be a színházba, hanem szeretek dolgozni. Sokat töröm a fejem, és együtt is törjük a kollégákkal, mert akkor jó energiák jönnek, és ha jó energiákat adunk, abból csak jó dolog születhet. Szeretem ezt a légkört, még mindig nagyon sok mindent szeretek a színészetben...

Forrás: Szabó Eszter, Fotó: Domján Attila