A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
A XII. Újszövetség Maratonhoz kapcsolódóan a Vörösmarty Színház rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok számára. Advent első vasárnapján, december 1-én a színház nagyszínpadán az Újszövetség Maraton felolvasóinak köszönhetően közösen ismerhetjük meg az Evangéliumokból Jézus Krisztus példamutató életét, amelyet pedig egy óriás vetítővásznon rajzok illusztrálnak.
Tovább olvasomNézőink visszajelzései alapján azt a döntést hoztuk, hogy az Úri muri című produkciónk 19:00 órakor kezdődő bérletes előadásai mostantól egy órával korábban, 18:00 órakor kezdődnek.
Tovább olvasom
Csörgés, zörgés, mobilozás, szipogás, tüsszögés, késés és pusmogás. Ismerős? Mindenki, aki rendszeres színházlátogató, találkozott már ezekkel a nézőtéri aktivitásokkal és az ezekkel járó zajokkal. A székesfehérvári Vörösmarty Színház hat részes kisfilm-sorozattal és edukációs kampánnyal igyekszik felhívni a figyelmet a nézőtéri viselkedés normáira.
Tovább olvasomSobor Antal Perelj, Uram! című regényét dolgozta fel a Vörösmarty Színház először a teátrum nagyszínpadán, majd tv filmen is. Szikora János rendezte mindkét adaptációt, Gáspár Sándor és Imre Krisztián főszereplésével.
Tovább olvasom
A székesfehérvári Vörösmarty Színház idei évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz. Horváth Csaba újra Móricz-művet állít színpadra, ezúttal anyaszínházában, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Az Úri muri kapcsán az íróval való különös alkotói viszonyáról, a regény színpadra állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
Tovább olvasomSzeptember 14-án tartotta évadnyitó társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen az új évad bemutatói mellett a teátrum jövőjéről és az új igazgatói pályázat részleteiről is szó esett, illetve Szikora János bejelentette, hogy a kontinuitás jegyében Lőrincz Zsuzsa, a színház jelenlegi ügyvezetője adja be pályázatát.
Tovább olvasom
A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház együttműködésében kerül színpadra, William Shakespeare, A windsori víg nők című darabja. I. Erzsébet királynő kedvenc karaktere, Falstaff kalauzol bennünket végig a komédián, akit a komáromi teátrum igazgatója, Gál Tamás formál majd meg. A szereposztásban egyenlő arányban találhatunk fehérvári és komáromi színészeket is, erről és a koprodukció jelentőségéről beszélgettünk a rendezővel, Szikora Jánossal.
Tovább olvasomSzikora János, a színház igazgatója személyes hangvételű írásban búcsúzik kollégájától, művésztársától és első sorban barátjától.
Tovább olvasom
Augusztus 19-én mutatták be az Árpád-házi históriák című történelmi játékot a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. Az eredetileg augusztus 18-ára tervezett bemutatót a heves széllökésekkel járó vihar miatt félbe kellett szakítani, azonban másnap már zavartalanul zajlott le az előadás premiere. A produkcióban a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor húsz határon túli fiatalja szerepelt. A tábort immáron hetedik alkalommal rendezték meg a koronázó városban, a Rákóczi Szövetség, a Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának szervezésében.
Tovább olvasom