Van remény - IX. Újszövetség maraton

2021. 11. 29.

Idén - egy év kihagyás után - ismét megrendeztük az adventi időszak immár hagyományosnak mondható kezdőeseményét, az Újszövetség maratont. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg a fehérváriak Jézus életét.

A színpadon a felolvasások között a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai léptek fel, miközben a háttérben az Újszövetség Maratonhoz kapcsolódó rajzpályázat legszebb alkotásaiból készült válogatást vetítették ki.

A felolvasást Szikora János, színházunk igazgatója zárta, aki családjával közösen olvasott fel: "Jó minden évben eszünkbe juttatni, hogy van remény. Amikor a környezetünkben, a világunkban csupa olyan dologgal találkozunk, ami reménytelenséggel, kilátástalansággal, pusztulással szembesít, akkor mindig jó tudni azt, hogy azért a világnak, a létezésnek van egy másik oldala is."

A felolvasáson részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő és dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere is: "Szimbolizálja a város keresztény hagyományait, értékrendjét, és azt, ami bennünket körülvesz, ami gyakorlatilag mi magunk vagyunk a mindennapokban is, de akár az ünnepekben is. És ezen belül az egyik legszebb és legszentebb ünnepe a karácsony, de fontos, hogy ne csak beleessünk ebbe a karácsonyba, hanem az adventi időszakot meg- és át tudjuk élni."

A maratont követően fellobbant az első gyertya lángja a színház adventi koszorúján. A program zárását követően a felolvasás résztvevői Tóth Tamás esperes, Bencze András evangélikus lelkész és Szász Zoltán református lelkész közreműködésével közösen gyújtották meg a színház adventi koszorúján az első gyertyát.