Nyári színházi előadások védettségi igazolvány nélkül

2021. 07. 07.

A Vörösmarty Színház Nyári Színházi előadásai a hatályos jogszabályok értelmében védettségi igazolvány nélkül látogathatóak. A július 3-ával hatályba lépett Kormányrendelet értelmében tehát a szabadtéren, valamint a Vörösmarty Színház épületében tartandó előadások megtekintéséhez nem szükséges a védettséget igazoló okmány.

Sághy Tamás a Boeing, Boeing Bernardjaként

Nagy örömünkre szolgál, hogy a teljes Nyári színházi repertoárunkat immár kötöttségek nélkül látogathatják: július 16-án és 17-én a Nagyszínházban a Boeing, Boeing című légies vígjátékot; július 16-án és 17-én a Szárazréti Szabadtéri Színpadon a Bor, mámor, szerelem című operettkoktélt; július 27-én és 28-án a Szerelem, Ó! című bohózatot a Kozák András Stúdióban; Tácon, a Gorsium Régészeti Park Hadrianus Színpadán A Pál utcai fiúk című zenés játékot július 27-30 között.

A Pál utcai fiúk

Az augusztus sem telhet el színház nélkül: 4-én és 5-én a Dolgok, amikért érdemes élni című monodrámát láthatják Závodszky Noémivel a Kozák András Stúdióban, a Bartók Béla téren pedig 6-án és 7-én a nemszínészzenekar és Andrássy Máté produkcióját: „Mert ehhez van kedvünk…”.

Závodszky Noémi a Dolgok, amikért érdemes élni című előadásban 

Jegyeket online a vorosmartyszinhaz.hu-n tudnak rendelni, valamint a Vörösmarty Színház jegypénztárában (Székesfehérvár, Fő utca 8.) és Székesfehérváron a Városház téren felállított értékesítési pontunkban.


A 365/2021. Korm. rendelet 2021. július 3. napi hatályba lépésével:

  • A maszkviselés nem kötelező sehol.
  • Nincs szükség védettségi igazolványra a kulturális intézményekbe való belépéshez.
  • A 18. életévét be nem töltött személy felnőtt kísérő nélkül is látogathatja a kulturális eseményeket.