Atlantisz program: márciusban jönnek a premierek!

2020. 02. 10.

Az Atlantisz Program nemcsak művészeti, de oktatási és közművelődési akcióprogram is, amely segíthet abban, hogy a színház megtartsa, illetve kinevelje saját közönségét. Célja a színházra nevelés és életre nevelés a színházzal.

Az Atlantisz-előadás az egyik legfontosabb alkotóeleme az Atlantisz Programnak, amely tulajdonképpen egy színházi előadás létrehozásának a folyamata, többszáz gyermek részvételével. Olyan színházi előadás, melyben a darab létrehozásától a kivitelezésen át, egészen a színpadi megvalósulásig, valamennyi munkafázisban részt vesznek, intézményes keretek között, a diákok. 

Az Atlantisz-előadás célközönsége az öt év alatt folyamatosan bővült: mind szélesebb körű korosztály gyermekeit fogadja be. Az általános iskola csoportjaitól a végzős gimnazista csapatokig különböző korosztály képviselői vesznek részt az előadásokban.

2020-ban két külön bemutatót tartunk: Az együttműködő általános iskolák csoportjai Kavicsokból gyémánthegy címmel magyar népmesékkel, a középiskolás diákok pedig Petőfi Sándor: János Vitéz c. elbeszélő költeményével foglalkoznak.

Az előadás egy különleges alkalom, hogy a projektben résztvevő, több, mint 400 gyerek találkozzon egymással, és a színházcsinálás izgalmát együtt megélve, közönség előtt, játsszanak a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.

A színház folyamatosan keresi a tinédzser korosztályhoz vezető utat, megelőzve, hogy a gyermekkorban megtalált és színházba szocializált közönség néhány év múltán Atlantisz módjára elsüllyedjen. Ezért lett a program neve Atlantisz Program, avagy egy elsüllyedt korcsoport nyomában.

Közel harminc pedagógus és tizenhat mentor kíséri a gyermekeket végig a próbafolyamaton.
Pedagógusok: Tóth Annamária, Deák Judit, Bartyik Kata, Dézsenyiné Kiss Éva; dr. Dézsenyi Zsófi; Kardos Anikó, Lohonyai Zoltán, Molnár Anikó, Tánczos Krisztina, Ferenczy Noémi, Kapocs Balázs, Szigeti Anna, Geszlerné Holósi Kornélia, Bobory-Michna Boglárka, Káldorné Ágnes, Fejes Anita, Somos Ákos, Gyetvai Mária, Schrenk Rita, Papp Zsuzsa, Nagy Judit, Megyerné Fodor Zsuzsanna, Tóth Gergely, Farkasné Sárközi Éva, Bérczesi Katalin, Koháriné Pásztor Beáta, Ötvösné Almássy Judit.
Mentorok: Ballér Bianka, Varga Lili, Keller János, Kelemen István, Kerkay Rita, Tűzkő Sándor, Kozáry Ferenc, Juhász Illés, Lábodi Ádám, Lőrincz Zsuzsa színművészek, valamint Láposi Réka drámapedagógus.

A gyermekek magukról, egymásról és egymástól is játszva tanulnak, olyan tapasztalatokat szerezve, amelyek hatása a magukkal és a környezetükkel való kapcsolatukat is színesíti, érthetőbbé és biztonságosabb térré varázsolva a világot.

A kezdeti próbáktól a nagy közös főpróbákon át a bemutatóig, olyan tapasztalatokat szereznek, amelyek meghatározóak lesznek nemcsak a színházról, hanem az életről való gondolkodásukban is. Értő és nyitott színházszerető közönséggé nevel, a mindenkori színházi bemutatók igényes, magas elvárásokkal rendelkező, stabil látogatójává.

Ebben az évben 14 iskola, 16 csoportja vesz részt a foglalkozásokon:

  • Arany János EGYMI (előjáték)
  • Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium (Kodócska)
  • Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium ( Színpadka)
  • Vasvári Pál Gimnázium
  • Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
  • Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakgimnáziuma
  • Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma
  • Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma
  • Chernel István Általános Iskola és Gimnázium, Agárd
  • Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma
  • Kossuth Lajos Általános Iskola
  • Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
  • Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
  • Ciszterci Szent István Gimnázium (nagyok)
  • Ciszterci Szent István Gimnázium (kicsik)
  • Hunyadi Szakgimnázium


Az Atlantisz-előadás témája az elmúlt évadban az Odüsszeia volt, idén pedig a Kosztolányi által „magyar Odüsszeiának” is nevezett János Vitéz és a Kavicsokból gyémánthegy c. magyar népmesékből szőtt mesefüzér.

Kukorica Jancsi boldogságkeresése és küzdelmes vándorlása, a rengeteg próbatétel és a kitartása rengeteg olyan kérdést vet fel, amellyel a diákok is azonosulni tudnak. A kötelező olvasmány mögött megtalálhatják önmagukat, saját kérdéseiket is. A próbafolyamat önfegyelemre, önismeretre és a másokkal való együttműködésre is tanít, fejlesztve a szociális kompetenciájukat.

A népmesék a lélek mélyén, múltban gyökereznek, ezért a mese egy forrás, lehetőség olyan folyamatok követésére, megélésére is, melyek a tudattalan mélyével kapcsolatosak, és szorosan hozzátartoznak az életünkhöz.

A népmesék, a levont tanulságokon túl, növelik az önismeretet, fejlesztik a problémamegoldó képességet, a személyiséget. Fejlesztik az érzelmi intelligenciát is, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyermekek képesek legyenek felismerni a saját és mások érzelmeit, egészséges kapcsolatokat teremtsenek és konfliktusokat jól kezeljenek.

„A mese hosszú távon és szimbolikus úton hat – azon a módon, ahogy Seherezádé az Ezeregyéjszaka legszebb meséiben mondja: megkönnyíti a szívet, olyan porhanyóssá teszi, hogy az álom magvai könnyen kicsíráznak benne.” (Kádár Annamária)

Az Atlantisz-előadás a színház közönség-közösségteremtő erejének példája és Székesfehérvár egyik legszebb ünnepe is.

Atlantisz-előadások

 Kavicsokból gyémánthegy
2020. március 16. 16.00 óra
2020. március 17. 16.00

János Vitéz
2020. március 16. 18.00 óra
2020. március 17. 18.00 óra

 

A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.