Szikora János Csehov-rendezése a főszereplők megkettőzésével arra a kérdésre keresi a választ, hogy hol mutatkozik meg egy fiatalban a majdani öreg és hogyan bukkan elő az öregekből egy lobbanásnyi időre a fiatal? Tóth Ildikóval, Kiss Diána Magdolnával és Törőcsik Franciskával beszélgettünk.

Milyen nőnek látod Irinát?

T. F.: A Prozorov testvérek egy olyan életszituációba kerültek, ahonnan nehéz kiutat találni, hiszen szülők nélkül maradtak, volt egy karizmatikus édesapjuk, akinek az elvesztése mély nyomot hagyott mindnyájukban – magukra maradtak egy vidéki városban, felőrli őket az ingerszegény környezet és a motiválatlanság, a lehetőségek hiánya. Irina is ennek az elszenvedője. A két nővére előrébb tartanak az élet szabályainak elfogadásában, de Irina hisz abban, hogy még bármi jó megtörténhet vele. Aztán az évek múltával felismeri, hogy mindhiába vágyakozik.

Milyen nőnek látod Olgát?

K. D. M.: Nagy igazságérzettel rendelkező nő, elég zárkózott, de közben pontosan tudja, hogy mik az értékei. Összetartja a családot, a testvéreit, a háztartást is ő vezeti, tulajdonképpen egy anyaszerepet is betölt ebben a történetben. Nyilván vágyik arra, hogy az ő életébe is betoppanjon a szerelem, de hamar realizálja, hogy erről lekésett – de nem bánkódik emiatt szerintem, mert vigaszt lel a tanításban. A történet elején reménnyel teli, úgy képzeli, hogy elköltöznek Moszkvába és férjhez megy, aztán egyre inkább belerokkan abba, hogy látja a testvéreit tönkremenni, és egyre jobban magába zárkózik, mégis biztatja magát, igyekszik támasza lenni a testvéreinek. Ő hisz abban, hogy a szenvedésük lesz az utánuk következők öröme és boldogsága.

Milyen nőnek látod Mását?

T. I.: Mása nagyon korán férjhez ment, ki akart szabadulni a családi közegéből, szerintem hirtelen felindulásból tette, mert azt hitte, hogy ezzel minden megváltozik. Aztán nagyon hamar rájött, hogy a Kuliginnal való közös élete nem volt megoldás semmire, ebbe belekeseredett és beleundorodott, és talán nem elég bátor ahhoz, hogy változtasson. A három lány közül talán Mása a legforradalmibb és egyszerre a legmegalkuvóbb.

A színészek nagy többsége kifejezetten örül, ha Csehovot játszhat. Te hogy vagy ezzel a kérdéssel?

T. F.: Először játszom Csehovot. Nagyon nehéz úgy életre kelteni, hogy ne csak egy mélabús szenvelgés legyen, hanem lényeges, kíméletlenül igaz dolgokat fogalmazzunk meg az emberi természetről. Többrétegű a szöveg, próbáról próbára újabb és újabb titkokat, kérdéseket fedeztünk fel benne. Olyan empátiával fogalmazza meg a hőseit, hogy nem lehet nem kedvelni őket. Mindegyik szerep megköveteli a maximális odafigyelést és együttérzést.

K. D. M.: Nem egyszerű Csehovot játszani, meg kell találnod magadban a szerep igazságát, és azt erőteljesen képviselned kell. Játszottam egyszer Mása szerepét, az nagyon nehéz volt, mert úgy éreztem, a szöges ellentéte vagyok, de a végére azzal szembesültem, hogy nagyon is hasonlítunk. Olgát első pillanattól közel éreztem magamhoz.

T. I.: Csehovnak szerteágazó és mély tudása van az emberről, a férfi és női lélekről. Azért öröm a darabjaival foglalkozni, mert soha nem lehet pontot tenni a történetei végére. Ahogy az ember önmaga is változik, időről időre felfedez a szövegekben újabb és újabb megfejtésre váró titkokat. Csehov írásainak egyik fő motívuma az elmúlás, az időhöz való viszonyulásunk, és ez a kérdés egy olyan örök körforgás része, ami soha nem lesz unalmas.

Az előadás image-filmje: 

Fotók: Kiss László