Juhász Illést a nagyközönséggel a '90-es évek népszerű sorozata, a Família Kft. ismertette meg. Pályafutása a színházba járók előtt nyitott könyv, de akik csak a tévéből emlékeznek rá, azok nem is tudják, hogy milyen nagyszerű szerepekben dolgozhatott az elmúlt 20 évben. A művész felettébb érdekes személyiség, intelligens, kedves és a szakmával szemben a legteljesebb mértékig alázatos.

Hosszú idő után újra tévés szereppel mutatkozik be, de ezúttal egy hazai gyártású történelmi filmben. Beszélgetésünk első részében felelevenítjük a hajdani sikeres időszakokat azok árnyoldalaival együtt, majd egy huszárvágással átnyergelünk a filmre. Megtudjuk, hogy milyen is az a 'novemberi nyár'. A rövid interjú alatt sok minden szóba kerül, pusztán azért, hogy élesebb képet kapjon a művész életéről az olvasó. - Máthé József interjúja

Hogyan indult az életed?

Édesapám katonatiszt volt és Budapesten ismerkedett meg édesanyámmal, majd Szegedre költöztek, ahol is megszülettem (1968), de itt látta meg a napvilágot a húgom is. Hatéves koromig éltünk a dél-alföldi városban, aztán Pestre költöztünk. Gyermekkorom nagyjából ugyanúgy telt el, mint hasonló korú társaimé, de amitől talán egy kicsit másabb voltam, az az, hogy mindig szerettem a verseket, a "Falu végén kurta kocsma" című gyönyörű Petőfi verset például már az óvodában is kívülről fújtam. A versek szeretetét egyébként édesapámtól örököltem, édesanyámtól pedig az olvasás örömét, mert ő nagyon sokat mesélt nekünk.

Angyalföldre kerültem általános iskolába, de akkor még nagyon utáltam, mert hatévesen egyszerűen éretlen voltam és inkább ragaszkodtam a családomhoz. Nehezen szoktam meg a változást, de lassan azért csak elfogadtam, főleg, amikor már a tanulás is jobban ment. Persze, ha nincsenek elfogadható eredményeim, nem vesznek fel később a gimnáziumba, bár tanulni akkor sem szerettem. Egyébként a Berzsenyi Dániel Gimnázium úgy maradt meg az emlékezetemben, mint egy rendkívül szabad iskola, indultam szavalóversenyeken, amiket általában meg is nyertem, de foglalkoztam képzőművészettel, csajokkal, vagyis mindennel, csak a tanulással nem. Gyerekkorom óta érdekelt a színészet. Meghatározó élmény volt számomra, amikor a Pesti Színházban megnéztük a "Kőműves Kelemen" című musicalt, de már ettől függetlenül is kialakult bennem a vágy a színházi szereplés után.

Kádas Józseffel A Herner Ferike faterja című előadásban

A sport is érdekelt, vagy csak a szavalás?

Egész életemben mindig fontos szerepe volt a sportnak, hiszen bármikor szívesen megnézem a tévében, de komolyra fordítva a szót, megtanultam korcsolyázni, síelni, teniszezni, de egyik műfajban sem remekeltem, végül a kajaknál kötöttem ki, ami viszont meglepően jól ment. A Budapesti Elektromos Sportegyesületbe jártam, ahol remek hangulat uralkodott, rettentő jók voltak az edzőtársak, az edzőm - Koller Sándor - fantasztikus ember volt, viszont ez az időszak sajnos nem tartott sokáig. Amíg az Elektromosba jártam, voltak szép eredményeim, miközben az edzéseken nem hajtottuk halálra magunkat. Az Elektromos egy viszonylag kis egyesület volt, meg is szüntették. Mivel szerettem kajakozni, szerencsét próbáltam máshol. Átjelentkeztem egy másik klubba, a BSE-be (Budapest Sport Egyesület), onnan pedig a Fradiba egy nagyon rövid időre, de itt más volt a környezet, nem éreztem magam már olyan jól, meg aztán elkezdtem kamaszodni is, így inkább a csajokkal foglalkoztam.

Hogyan zajlott a pályakeresésed?

Az általános iskola elvégzése után 1982-ben felvettek az angyalföldi, Huba utcai Berzsenyi Dániel Gimnáziumba, ahol 1986-ban sikeresen leérettségiztem. Ide már jobban szerettem járni, de elsősorban a légkör és a társaság miatt, a tanulást továbbra sem bírtam megkedvelni. Mivel a tanulással hadilábon álltam, eleinte semmilyen affinitást nem éreztem ahhoz, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezzek, viszont valamit azért mégis kezdeni kellett magammal, ezért úgy döntöttem, hogy konduktor leszek és mozgássérült gyerekekkel foglalkozom. Úgy éreztem, hogy ez egy szép szakma, és reméltem, hogy nem kell megerőltetnem magam a tanulással. Ettől függetlenül, amikor elérkezett az idő, mégis beadtam a jelentkezésemet a Színművészetire. Sajnos bejött az, amire számítottam, nem vettek fel, de ekkor már úgy voltam vele, hogy illek a színész szakmához, így az Arany János Színház Stúdiójának tagja lettem, ahol az oktatás két éven keresztül tartott. Itt már komolyabb lehetőségeket is kaptam, nagyon sok gyerekdarabot játszottunk. Szép lassan kinyílt a szemem erre a világra, végre közelről is átélhettem azt a csodát, amiről maga a színház szól, mert addig - mint az kiderült - fogalmam sem volt róla.

És mi az a csoda?

Volt egy elképzelésem a színházi világról, ami persze a munkafolyamatokat, az élményeket megtapasztalva sosem találkozott a valósággal. Furcsa ez a pályaválasztás ilyen fiatalon, mert az ember olyasmire vágyik, amiről fogalma sincsen, és ami csak akkor derül ki, amikor már benne van. Ha egy kívülállót megkérdezel, hogy mit csinálnak a színészek a próbán, biztosan nem tud rá válaszolni, én sem tudtam volna. Azt mondaná, hogy biztosan állnak a színpadon és gyakorolják a szöveget. Ez majdnem így is van, de közben a rendező adja az utasításokat, hogy "amikor te ezt mondod, ő visszalép, te így mondod, ti úgy csináljátok stb.". Nem a szöveg megtanulása a legnehezebb, az nekem sosem jelentett gondot. Tulajdonképpen a tanulás azért volt nehéz, mert nem bírtam magam rávenni, de a szövegtanulás az teljesen más, az érdekel. Tanulom a szerepemet, próbálgatom, átgondolom, ebben szeretek a tökéletességre törekedni, de persze ha bármibe belekezdek, mindig maximálisan jól akarom elvégezni, mert csak úgy érdemes.

Angyalbőrben hogy érezted magad?

Annyi idős lettem, hogy bármikor behívhattak volna katonának, de ez szerencsére elmaradt, helyette jött szeptemberben az "Angyalbőrben" című tévésorozat. A filmben főleg főiskolai hallgatók szerepeltek, és volt egy srác, aki a forgatás előtt eltörte a lábát, így helyette kellett egy ember. Az egyik barátom (Herczeg György) pont ennél a filmnél dolgozott és elhívott próbafelvételre. Úgy gondoltam, hogy egy próbát biztosan megér, ezért elmentem, meghallgattak és bevettek a csapatba. Így történt az a furcsaság, hogy valamilyen szinten azért mégiscsak voltam katona, mert ahogy látta a sorállomány (kiskatonák), hogy milyen hihetetlen kiképzéseken veszünk részt a film kedvéért, azt mondták, hogy erre ők nem lennének képesek. Volt, hogy sárban kellett kúszni- mászni, miközben slaggal locsoltak bennünket. A nehézségek ellenére nagyon szép időszak volt, de hamar leforgattuk ezt a 13 részt, és mindenki mehetett a maga dolgára. Szurdi Miklós rendezővel nagyon jó volt együtt dolgozni, ami egy hosszú barátság kezdetét és számos közös munkát jelentett a jövőre nézve.

A film után egy rövid ideig felvételvezetőként dolgoztam a tévében, majd a Szurdi Miklós által rendezett "Régimódi játékok" című darabban rendezőasszisztensként tevékenykedtem. Ez azért is érdekes, mert ez pontosan itt történt, Székesfehérváron. Ezután következett Gór Nagy Mária Színitanodája, ahol Mensáros László volt a tanárunk. Itt elsősorban vizsgadarabokkal foglalkoztunk. Számos musicalben szerepeltem, mint a "Grease" vagy a "Hair", ami rengeteg csodálatos élménnyel párosult, de az éneklést annyira ma sem erőltetném, egyszerűen azért, mert vannak nálam sokkal szebben éneklő színészek, őket hallgassa a közönség.

Hogyan kerültél a Família Kft.-be?

A Família Kft. születése pillanatában már gondoltak rám. Ez a produkció is nagyon sok szép emléket hozott, viszont úgy érzem, hogy meghatározta későbbi pályafutásomat és nem biztos, hogy jót tett. A nyolc évig tartó sorozat Gát György és Szurdi Miklós nevéhez fűződik. Magyarországon ez volt az első szituációs komédia. A hosszú idő alatt rengeteg élménnyel gazdagodtam, de szerettem volna már inkább színházban dolgozni, és volt is egy pillanat, amikor mi, fiatalok elhatároztuk, hogy kilépünk a sorozatból, de aztán meggondoltuk magunkat.

Kitaláltam, hogy majd írok színházvezetőknek, telefonálok, de sosem tudtam, hogyan működik ez. Sosem voltam az életem tudatos irányítója. A sorozat, amennyire ismertséget adott, ugyanannyira be is korlátozott, mivel nem színházban játszottam, hanem filmben. Így a nézők előtt váltam ismertté, nem a szakma előtt. Akkoriban a színházi 'arisztokrácia' jobban lenézte a sorozatszínészeket, de most már szerencsére kevésbé van így.

A Játék a kastélyban című előadásban

Végül csak teljesült az álmod, amikor leszerződtettek a Vörösmarty Színházhoz...

Elérkezett az idő, amikor a színházak kerestek színészeket, és amikor a székesfehérvári Vörösmarty Színház is hirdetett, úgy gondoltam, hogy jelentkezem. Akkoriban Horváth Péter volt a művészeti vezető, az igazgató pedig Péterffy Attila. Felvettek, én pedig örültem, mert végre egy igazi színházban dolgozhattam.

2006-ban megkaptam az évad legjobb alakításáért járó Társulati díjat. Ez úgy történt, hogy akkoriban újították fel a Vörösmarty Színházat is, és erre való tekintettel a legismertebb Vörösmarty Mihály darabot, a "Csongor és Tündét" mutattuk be, melyet a költő 1830-ban írt. Én játszottam Balga szerepét. Balga eredetileg jobbágy, aki Csongor cselédje, furfangos fegyverhordozója, apródja. Ő is hisz a boldogság lehetőségében, de nem csábítja el a pénz, a hatalom és a tudás bűvölete. A történet ismert, de érkezett egy orosz rendező, Vladislav Troitskij, aki teljesen másként igyekezett bemutatni a művet. Tényleg nem mindennapi előadás volt, nem egy 'történetmesélős' színház, hanem egy egészen másfajta, csodálatos látványvilággal és effektusokkal. A produkció ezek mellett belső érzésekre hagyatkozott, és ezért megosztott a darab megítélése. Én a szakmai kihívás miatt végig nagyon élveztem és nagyon szerettem. A szöveg kevésbé volt fontos, inkább maga a Vörösmartyhoz való ragaszkodás, a színmű hűen való eljátszása. A mű amúgy is nagyon komplikált, nehezen lehet vezetni a nézőt, mert nagyon bonyolult a szöveg, ezért helyette az elemeket használta fel a rendező. Erre az előadásomra kaptam a díjat. Számomra a színészi pályám egyik legmeghatározóbb élménye volt ez az időszak.

forrás: Máthé József "Fiery"/Színfalak mögött

Fotó: Molnár Artúr, Kiss László