Lábodi Ádám a Kaposvári Egyetem színész szakának elvégzése után, 2012-ben került a Vörösmarty Színházhoz, ahol már egyetemistaként is fellépett, a Csárdáskirálynő című darabban. Nyolc évet töltött a társulatnál, ez idő alatt megismerte, megszerette a közönség, szakmai szempontból pedig sok fejlődést kínáló szerepet játszhatott el. Mindezek ellenére döntött a távozás mellett, most érezte ugyanis azt: tényleg kell a változás.

 – A márciusi zárás után jobban át tudtam gondolni, mit is várok magamtól és a szakmától. Alapvetően kíváncsi vagyok, sokfelé megyek, így például Szombathelyen, ahová most elszerződtem, már két éve játszom vendégszínészként egy-egy darabban. Vannak ezek a hétéves periódusok az emberek életében, s talán ez jött most el nálam is. Azt éreztem, hogy kezdek kicsit belefásulni abba, amit és ahogyan eddig csináltam. Nem feltétlenül a szakmai feladatokba, hanem például abba, hogy minden nap ugyanazon az úton közlekedem. Úgy gondolom, hogy szakmailag jól váltok.

Bizonyára Jordán Tamás hívta a társulathoz.

– A bemutatók után tavaly és tavalyelőtt is megkérdezték, hogy van-e kedvem átszerződni. Eddig mindig nemleges vagy kitérő választ adtam. Most azonban, a karantén időszakában vettem egy nagy levegőt, és eldöntöttem, hogy váltanom kell. Beszéltem Jordán Tamással, és sikerült megállapodnunk.

Mit remél ettől a váltástól?

– Pontosan emlékszem, mekkora kihívás volt annak idején megérkezni ide, és felmenni egy olyan színpadra, ahol még nem jártam. Megnézni a nézőteret, azt, hogy milyen, amikor üres, és milyen, amikor tele van. Elkezdeni játszani fiatalon, 25 évesen, s azt érezni, hogy működik, hogy a nézők szeretik, amit és ahogyan csinálok. Mindez biztonságot ad, jó érzés, ám ezzel együtt megvannak a veszélyei is. El lehet ebben a helyzetben kényelmesedni. A szombathelyi társulat nagyon fiatal, tízéves, azóta működik ott a Jordán által létrehozott kőszínház. Szeretnék oda is elmenni, ott is játszani, jó volna oda, abba a városba és abba a társulatba is bejátszani magam. Megismerni az ottani közönséget. Most feltölt ez a gondolat. A minap kezdtem próbálni Valló Péter rendezővel, és nagyon jó belső energiákat éreztem magamban a munka kapcsán.

Mire készülnek?

– Egy 20. századi ír szerző, Brian Friel Pogánytánc című művét visszük színre. Teljesen új számomra, és nagyon jó szerepet, Gerryét kaptam meg. A bemutató szeptember legelején várható, ha nem jön közbe semmi. Előre dolgozunk, a nyár folyamán két részletben csináljuk meg a darabot.

Figyelte a reakciókat, amióta kiderült a távozása? Több pozitív is volt a nézők részéről.

– Láttam, amik a színház Face­book-oldalán szerepelnek. Vannak szép, jóleső hozzászólások, de nem ezeken mérem le azt, mennyire voltam itt fontos. Az egész elmúlt nyolc évet nézem, azt az időszakot, amely alatt sikerült elérnem, amiért ide jöttem.

Melyik az a szerep, előadás, amelyről úgy gondolja, hogy a legtöbbet adta?

– Sok van. Ha egyet ki kellene emelnem, akkor az az Amadeus. Viszont közel van ehhez A rajongók, A fösvény, A Mester és Margarita. Ezek mind olyan munkák voltak, amelyeknek köszönhetően sokat fejlődtem.

Várhatóan mely darabokban játszik vissza?

– Ezt még nem tudom pontosan, talán a napokban kiderül. Most furcsa a helyzet ezzel a megszakadt évaddal, hiszen bérletek is félbemaradtak. Alapesetben, ha valaki elszerződik, akkor a lezárt évad után a következőt már a másik társulatnál kezdi. Ám ha egy előadás átmegy egyik évadból a másikba, az nem feltételezi azt, hogy havonta hat–nyolc lesz belőle, hanem ez a szám eloszlik az egész évre. Tehát sokkal könnyebb egyeztetni. Nyilván nem csak a Vörösmarty Színház küzd ezzel a problémával, ezért azt gondolom, hogy a színházaknak most különösen megértőnek kell lenniük egymással szemben. Én mindenképpen szeretném eljátszani az elmaradt darabokat, szerepeket.

Hogy érintette a karantén időszaka, azon túl, hogy meghozott egy fontos döntést?

– Az elmúlt egy-két évben már nagyon fáradt voltam. Rengeteg bemutató Fehérváron, mellette Szombathely, régebbi előadások felelevenítése, Pesten pedig Hirtling Istvánnal játszottam a Thália Színházban. Sokezer kilométert vezettem, úgyhogy nagyon sok volt már a feladat. Faltól falig mentem, számolgattam, hány előadás, hány próba, és ez így megy nagyjából tizenhárom éve, amióta fölvettek az egyetemre. Ezért nekem jól jött ez az egész helyzet, legalábbis az a része, hogy nem kellett rohanni, hogy többet tudtam aludni, pihenni, a családommal és a zenekarommal lenni.

-Az augusztusi Királyi Napok egyik visszatérő produkciója a Jobku és Dzsevu akrobatikus történelem óra színháza, amelyet barátjával és pályatársával, Egger Gézával talált ki. A humorba csomagolt történelmi ismeretátadást megszerette a közönség. Szeretnék ezt folytatni, vissza tud térni ide nyaranta?

– A vírus miatt kialakult helyzetben idén erre egyelőre nem kaptunk felkérést, tehát most várhatóan nem lesz új előadás. Később, jövőre azonban részemről semmi akadálya annak, hogy folytassuk a sorozatot.

 

Forrás: feol.hu / Bokros Judit