A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Idén tizenkettedik alkalommal adták át a Fejér Megyei Príma-díjakat Székesfehérváron. Nagy örömünkre a Magyar Színház kategóriában, a közönség szavazatai alapján Závodszky Noémi, társulatunk tagja vehette át az elismerést.
Tovább olvasomElindul az Esti vers – péntek esténként hét óra előtt tíz perccel a Fehérvár Televízióban! A vers mindenkihez szól, szeretnénk, ha a közönség elengedné magát, érezné és átérezné a versek nyújtotta felejthetetlen pillanatokat. A műsor a Vörösmarty Színház és a Fehérvár Televízió együttműködésében valósul meg.
Tovább olvasomOktóber 28-án, szombaton mutatja be az Erkel Színház A hugenották c. háromrészes operát Szikora János, színházunk igazgatójának rendezésében. Giacomo Meyerbeer darabját az Európa-szerte ismert Oliver von Dohnányi vezényli és francia nyelven, magyar és angol felirattal játsszák.
Tovább olvasomOktóber 31-én, kedden 19 órától a Színház Kávézóban látjuk vendégül a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna Produkció közös előadását, a Kortalan Kortárs elnevezésű sorozat Bilincs/Szabadság c. egyszeri alkalommal játszott, csak a fehérvári nézőknek szóló produkcióját.
Tovább olvasomVasárnap délután Géniuszok kézfogója címmel Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50.; Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulójára ünnepi műsorral emlékeztek a Hermann László Zeneművészeti SZG és AMI tanárai és volt növendékei és a Vörösmarty Színház művészei. Az izgalmas és színes műsort Sághy Tamás rendezte.
Novemberben több bérletszünetes előadást is játszunk a Kozák András Stúdióban és a Pelikán Kamaraszínházban: a tavalyi évad kedvelt darabjait és az új bemutatókat is ajánljuk az őszi estékre. Lesz színmű, kereséstörténet és groteszk komédia – igazi színházi csemegék nem csak ínyenceknek!
Tovább olvasomA 2017/18-as évad első irodalmi eseményeként a Vörösmarty Társaság íróit-költőit láttuk vendégül Irodalmi Szalonunkban október 16-án, hétfőn délután, telt ház előtt. A verseket színészeink közvetítették, Cserta Gábor pedig zenéjével emelte az est fényét.
Tovább olvasomZajlik az élet a Vörösmarty Színházban: három előadás próbafolyamata vette kezdetét, amelyből kettő – a Jövőre veled ugyanitt és az Isten pénze – a veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban készül Hargitai Iván rendezésében. A Jóembert keresünk csapata is elkezdte a próbákat, a Brecht-művet Bagó Bertalan állítja színpadra.
Tovább olvasom