A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Beválogatták az idei POSZT versenyprogramjába a Halál Thébában c. előadásunkat! A fesztivált 2018. június 7. és 16. között rendezik meg Pécsen.
Tovább olvasomÉrtesítjük kedves nézőinket, hogy a március 21-i Anconai szerelmesek c. előadásunk betegség miatt elmarad. A pótlás időpontja: május 30., szerda 19 óra.
Tovább olvasomMárcius 15. alkalmából a Vörösmarty Színház két művésze vehetett át állami elismerést: Krisztik Csaba kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban, míg Blaskó Borbála kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült.
Tovább olvasomMárcius 13-án a Vörösmarty Irodalmi Szalon vendége volt a 25 éves Hévíz folyóirat. A fehérvári esten a lap közelmúltjáról és jövőjéről mesélt a négy meghívottunk: Fehér Renátó költő, a Hévíz új szerkesztője, akinek idén tavasszal jelenik meg második verseskötete, Szálinger Balázs költő, a Hévíz nemrég leköszönt főszerkesztője és Vajna Ádám költő, a legfiatalabb munkatárs a Hévíz fedélzetén, aki első verseskötetére készül, valamint Czinki Ferenc író, a Hévíz székesfehérvári szerzője.
Vándorszínészek érkeztek március 8-án a Vörösmarty Színházba: a hazai mozibemutatóval egy időben a fehérvári teátrumban tartották a Kossuth-díjas Sándor Pál új filmjének vörös szőnyeges filmpremierjét. A filmvetítés után a közönség a rendezővel és a film főszereplőivel találkozhatott a színház kávézójában.
Tovább olvasomMárcius 7-én, kedden este egy több hónapja tartó alkotómunka ért a végéhez: tizenhárom iskola közel 400 diákja mutatta be a Toldi egy-egy jelenetét.
Tovább olvasomA Jövőre veled ugyanitt c. romantikus vígjáték nem csak Székesfehérváron és Veszprémben sikeres, bárhol vendégszerepel, telt házzal és vastapssal jutalmazzák a kétszereplős darab színészeit, Váradi Eszter Sárát és Keller Jánost – akiket a közös munka öröméről kérdeztünk.
Tovább olvasomMárcius 6−7-én közel négyszáz diák mutatja be a Toldit a Vörösmarty Színházban. A nagyszabású produkció ötletgazdájával, a teátrum művészeti intendánsával, Matuz Jánossal beszélgettünk az előadás részleteiről, háttérmunkájáról és az Atlantisz-program megújulásáról.
Tovább olvasomTasnádi István a Vörösmarty Színház felkérésére írt darabot KARTONPAPA címmel, amelynek 2018. február 27-én lesz az ősbemutatója. A premier előtt Hargitai Ivánnal, az előadás rendezőjével beszélgettünk.
Tovább olvasom