A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Képzőművészeti Egyetem hallgatói tartottak workshopokat napközben. Mindenki kipróbálhatta, milyen saját táskát készíteni. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Elektronikai bütyköldével várta az érdeklődőket.
Tovább olvasomA MET második napja reggel tíz órakor a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatóinak mozgástréningjével indult a Nagyszínpadon. A művészbüfé teraszán pedig kezdetét vette a főzőverseny.
Tovább olvasomBornyi Márton fotóin és a videón is jól átjön az a pezsgő hangulat, a jókedv és derü, ami a MET első napján betöltötte a színházat.
Tovább olvasomA programdömping délutáni sodrában a zenekademisták koncertjét élvezhették az érdeklődők, megnézhették a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező osztály Bakkhánsnők című előadását, bekapcsolódhattak drámafoglalkozásba, egyéni kurzuson vehettek részt Magyarósi Évánál, valamint meghallgathatták Hargitai Iván beszélgetését Szirtes Jánossal.
Tovább olvasomTörténelmi pillanatnak nevezte Szikora János a Művészeti Egyetemek Találkozója létrejöttét az eseménysorozat ünnepélyes megnyitóján. Megköszönte az önkormányzat, és személy szerint dr. Cser-Palkovics András polgármester támogatását, mert anélkül, mint hangsúlyozta, ez a programsorozat nem jöhetett volna létre.
Tovább olvasom
13 órakor kezdetét vette a Művészeti Egyetemek Találkozója háromnapos eseménysorozata. A Nagyszínpadon a Táncművészeti Egyetem hallgatói tartanak bemutatót képzéseikből (fotónkon a néptánc szakos hallgatók), ezzel párhuzamosan a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilmes hallgatóinak filmjeit vetítik a színház alagsorában berendezett vetítőben óriási érdeklődés mellett.
Tovább olvasomMostantól három napon át közel kétszáz művészeti egyetemista lakja be a Vörösmarty Színház épületét. Április 13−15. között első alkalommal rendezi meg a teátrum a Művészeti Egyetemek Találkozóját.
Tovább olvasomA Művészeti Egyetemek Találkozóján Lábodi Ádám társulatunk tagja is fellép zenekarával a Bánfalvi Eszter Kvartettel. Ádámmal ezúttal a zenélésről beszélgettünk.
Tovább olvasomÁprilis 7-én mutatjuk be a világhírű szerző, Murakami Haruki Kafka a tengerparton c. regényének színpadi adaptációját. Az európai ősbemutatóról, valóság és álom határáról, a rejtélyes mű titkáról beszélgettünk Szikora Jánossal, a teátrum igazgatójával, a darab rendezőjével.
Tovább olvasom