A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Az ember tragédiája I. bemutatójához közeledik a Vörösmarty Színház. Az utókornak üzenve almafát ültetett dr. Cser-Palkovics András polgármester és a négy rendező a Jávor Ottó téren – szimbolikusan az édeni tudás és halhatatlanság műbeli fájával idézve meg a színház által közvetített értékeket és köszönetet mondva a színházpártoló városnak 2018. november 29-én.
Tovább olvasomA Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre örökérvényű remekművét, Az ember tragédiája 1. címmel. A drámai költeményt Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba művészeti vezetők és Szikora János igazgató rendhagyó módon közösen viszik színre, a különleges szellemi kalandról velük beszélgettünk.
Tovább olvasomKétszáz évvel ezelőtt 1818-ban, a megalakult Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulatnak a Pelikán fogadó színházterme adott otthont. Az évfordulót szeretnénk azzal is megünnepelni, hogy a belváros szívében található Pelikán Udvar bejárati kapuját színháztörténeti múltjához méltóan felújítjuk.
Tovább olvasomTársulatunk tagja, Kelemen István szerint a darab ereje a benne lévő bölcseletekben rejlik, a fiatal Osváth Judit szerint pedig nagy kihívás lesz természetessé tenni a nehéz szöveget.
Tovább olvasomMindössze két hét van hátra Az ember tragédiája 1. december első hétvégéjén történő bemutatójáig, így kíváncsiak voltunk, hogy a Jászai-Mari díjas Hirtling István és a fiatal, a társulathoz szeptemberben csatlakozott Kovács Tamás hogyan várja a bemutatót.
Tovább olvasomA Magyar Állami Operaház az ország legnagyobb kulturális intézményeként küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét minél több magyarlakta településre eljuttassa. Ennek jegyében hirdette meg a budapesti dalszínház 2018/19-es, „Puccini Itáliája”- évadában „Operát az Operából!” elnevezésű turnéját, aminek részeként az itáliai zeneszerző utolsó műve november 23-án koncertszerű változatban látogat a Vörösmarty Színházba.
Tovább olvasomA karácsonyi készülődés jegyében már 7. alkalommal rendez Újszövetség Maratont a Vörösmarty Színház december 2-án vasárnap 9 órától. Advent első hétvégéjén 22 óra 10 percig olvassák fel a résztvevők a részleteket az egyházi vezetőkkel egyeztetve a Szent István Társulat által kiadott Bibliából.
Tovább olvasomA modernkori lengyel állam megalapításának 100. évfordulója alkalmából november 5-én Kazimiera Illakowiczówna: „Ösvény az út mellett” című monodrámáját Ewa Dalkowski lengyel színművésznő mutatta be a Vörösmarty Színház színpadán. Az előadás előtt nyílt meg „A függetlenség útjai - Polonia restituta 1918” címmel a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum összeállításában készült vándorkiállítás, amely egészen november 28-ig látható a teátrum emeleti galériáján.
Tovább olvasomAz aradi vértanúk emléknapjára a Perelj, uram! magyarországi ősbemutatójával készültünk. Szikora János rendezésében a 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész Sobor Antal kisregényéből Román Károly készítette elő a színpadi adaptációt, amely az 1848-as szabadságharc idején két lelkész megrendítő történetét mutatja be.
Tovább olvasom