A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
Szerda este nagy sikerrel mutattuk be Blaskó Borbála Hekabé című táncjátékát. A Kozák András Stúdió új premierje szavak nélkül mesél, a befogadó képzeletére bízza, hogy végül milyen érzetekké áll össze a testekkel festett történet.
Tovább olvasomIdén egy évszázada annak, hogy hatalmas sikerrel mutatták be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. Színházunk egy különleges születésnapi ajándékkal tisztelte meg a százéves Csárdáskirálynőt. November 17-én, kedden pontban 17 órakor a Magyar Király Szálló előtti téren több száz lelkes résztvevő énekelte együtt a Hajmási Péter, Hajmási Pál című nagysikerű dalt Keller Jánossal, társulatunk művészével, az esemény ötletgazdájával és Váradi Eszter Sára színésznővel.
Tovább olvasomFotó: Falus Krisztina |
Blaskó Borbálát több előadásban is láthatta a székesfehérvári közönség, tagja a Horváth Csaba vezette Forte Társulatnak, táncosként, táncpedagógusként és koreográfusként dolgozik. A Vörösmarty Színházban első önálló munkája kerül bemutatásra november 18-án Hekabé címmel. A készülő előadásról, pályája kezdeteiről, a testtudatról beszélgettünk.
Tovább olvasomAdvent első hétvégéjén ismét önkéntes jelentkezők olvashatják fel az Újszövetséget a Vörösmarty Színház nagyszínpadán: november 28-án 23 órakor indul a IV. Újszövetség Maraton. A felolvasásra november 10-étől lehet jelentkezni.
Tovább olvasomNovember 4-én, 65 éves korában elhunyt Horváth Károly zeneszerző, előadóművész.
A Nagyváradon született művész nevéhez több mint kétszázötven színházi előadás zenéje fűződik, köztük van mindhárom Székesfehérváron bemutatott Koronázási Szertartásjáték és a 2014-ben bemutatott Hamlet zenéje is.
Tovább olvasomAz Augusztus Oklahomában fanyar humorral és megrendítő drámaisággal mesél egy családról, amelyben mindenki hordoz valami "titkot". Felsejlik a Weston család múltja és jelene, miközben felszabadultan-sanyargatóan azon gondolkodunk, hová is meneküljünk az augusztusi forróság elől.
Tovább olvasomKerkay Rita az idei évadtól társulatunk tagja, de az előző években láthattuk A fösvény, a Kincsek szigete, a Mester és Margarita, a Momo, az Őfelsége komédiása, a Vérnász; idén a Terrorizmus és a Tizenkét dühös ember című előadásokban. Színházról, szerepekről, színekről beszélgettünk vele. Egy izgalmas interjú következik.
Tovább olvasomTöbb mint 15 év után az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újra meghirdette felnőtt-hangversenybérletét. Csodás koncertek várják az érdeklődőket, szeretettel ajánljuk: váltsanak bérletet!
Tovább olvasom
A budapesti Átrium Film-Színházban október 30-án a Mesterkurzus, november 3-án A fösvény című előadásunk lesz megtekinthető. A kialakult együttműködésről és a két vendégelőadásról Magács Lászlót, az Átrium igazgatóját villáminterjúvoltuk.
Tovább olvasom