A Vörösmarty Színház legfrissebb hírei
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának másodéves színészhallgatói számára február elején több sikeres vizsgával zárult a félév. A színházunkban gyakorlati képzésben részesülő hallgatók osztályfőnökét, társulatunk tagját, Cserhalmi Györgyöt kérdeztük a színészmesterség-oktatás technikáiról, módszereiről, az elmúlt félév célkitűzéseiről.
Tovább olvasomMárton László számos regény, novella és dráma szerzője, ugyanakkor sok műfordítás fűződik a nevéhez. A Carmen c. színdarabját 1990-ben mutatták be először Szolnokon, Szikora János rendezésében. Most a Vörösmarty Színházban Horváth Csaba viszi színre ezt a szenvedélyes történetet, a próbafolyamat külön érdekessége, hogy az író nyomon követi majd.
Tovább olvasomHonlapunkon, a Facebook-oldalunkat hirdető fejléc alatt felhívtuk kedves nézőink figyelmét arra, hogy jó tollú írókat keresünk, akik szívesen megosztják velünk gondolataikat a látott előadásokról. Ma megérkezett az első írás: Szabó Eszter küldte, aki nemcsak régóta hűséges nézőnk, hanem igen jól forgatja a tollát is. A Gáspár Sándorral készített izgalmas interjúját közöljük.
Tovább olvasomA város közgyűlése legutóbbi ülésén kiírta a pályázatot a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára, ugyanis Szikora János igazgató kinevezése 2017. július végén lejár. A város polgármestere Fehérvár egyik legfontosabb intézményének nevezte a színházat, mely mára az ország egyik legjobb színházi műhelye lett. Sokan kérdezhetik tehát, hogy ha a város elégedett Szikora János igazgatói munkájával, akkor miért írt ki mégis pályázatot az önkormányzat a színház vezetésére? Erről kérdezték Cser-Palkovics András polgármester urat.
Tovább olvasomMa délelőtt volt a készülő Carmen c. produkció olvasópróbája. A szenvedélyes, magával ragadó történetet Horváth Csaba állítja színpadra, és március elején lesz a bemutatója.
Tovább olvasomSzombaton volt az Apák és fiúk c. színmű magyarországi ősbemutatója Bagó Bertalan rendezésében. A darab egy generációs látkép, egy családi panoráma, amely a fiatalok és idősek, az ideológiák közti konfliktusokról beszél – nagyszerű fehérvári szereplőgárdával.
Tovább olvasomBrian Friel Apák és fiúk c. színműve magyarországi ősbemutató lesz a Vörösmarty Színházban Bagó Bertalan rendezésében január 21-én, szombaton. A darab egyik legellentmondásosabb figuráját Nagy Péter játssza – vele beszélgettünk arról, miért is tekint barátként Bazarovra.
Tovább olvasomJanuár 19-én, csütörtökön mutatjuk be Blaskó Borbála legújabb rendezését, amely a Pukedli−Hajsza címet viseli. A performansz-előadás különleges látványvilággal, egyedi és érzékeny látásmóddal beszél az értékről mint fogalomról, a női-férfi kapcsolatokról. Blaskó Borbálát kérdeztük.
Tovább olvasomA Magyar Kultúra Napjának székesfehérvári rendezvényeiről és A Döntés című, országos jelentőségű kiállításról dr. Cser-Palkovics András polgármester, Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója, valamint a három alkotó, Somogyi Győző festőművész és grafikusművész, Párkányi Raab Péter szobrászművész és fotóművész, továbbá Tóth Norbert, a kiállítás kurátora tartott hétfőn délután sajtótájékoztatót a Vörösmarty Színházban. Az eseményen részt vettek a rendezvények házigazdái is: dr. Szikora János színházigazgató és Kiss Dorottya, a Szabadművelődés Háza igazgatója.
Tovább olvasom