Egyhangú döntéssel választotta újra a Vörösmarty Színház igazgatójává Szikora Jánost Székesfehérvár közgyűlése. A megbízatás öt évre szól, így a régi-új igazgató 2022. július 31-ig tölti be a posztot.
„Pontosan emlékszem arra az öt évvel ezelőtti napra, amikor lélegzetvisszafojtva figyeltem ezt a táblát (melyen a szavazás eredménye látható – a szerk.)” − mondta megválasztásakor Szikora János, utalva arra a korábbi közgyűlési szavazásra, amikor először nevezte ki Székesfehérvár közgyűlése a Vörösmarty Színház élére. Akkor boldogságot és hálát érzett. Célja akkor is és ma is ugyanaz: szeretné megérinteni a város szívét. Örömet okozni az embereknek − ezt jelenti számára a színház.
Szikora János pályázata ide kattintva olvasható.
Fotó: Simon Erika