Tegnap délután az Írók reflektorfényben c. sorozatunk vendége Márton László volt, a Carmen szerzője. Márton Lászlóval Perczel Enikő dramaturg és Horváth Csaba rendező beszélgetett a drámai műfaj szépirodalomban elfoglalt helyéről, az olvasás öröméről és a Carmen c. előadás eddigi visszajelzéseiről.

Hogyan kell olvasni?

Perczel Enikő elsőként azt kérdezte meg Márton Lászlótól, hogy mikor iratkozott be könyvtárba, ugyanis a Carmen próbaidőszakában, mialatt többször együtt autóztak Budapest és Székesfehérvár között, kiderült, hogy már gyerekkorában rengeteg könyvet elolvasott. Elemi iskolás volt, amikor a felnőtt részlegre kellett átiratkoznia, mert az összes gyerekkönyvet elolvasta a lakásukhoz közeli könyvtárban. A tudományos-fantasztikus könyveket preferálta ekkor, de a szülei megtiltották azok olvasását, így elrejtette a tiltott könyveket a házban lévő olajfestmények mögé, matracokba, padló alá. Mire 40-50 könyvet sikeresen „eltüntetett”, már betöltötte a 14. életévét és rájött, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom nem is érdekli.

Márton László szerint olvasni mindig és mindenhol szabad, és mindenképp azt javasolja, hogy törekedni kell arra, minél több nyomtatott könyvet vegyünk a kezünkbe, és évente legalább egy olyan művet olvassunk, amely intenzíven hat ránk.

Az irodalomnak része a dráma?

Márton László szerint döntés kérdése, az biztos, hogy a létezésre adott legradikálisabb válaszok a színpadon történnek meg. A színházban több ember ereje tevődik rá a szövegre, így másképp tekintünk rá, mint a szépirodalom egyéb műfajaira. Horváth Csaba egyértelműen az irodalom részeként kezeli a drámát. A színházban mindig keresi azokat a társerőket, amelyeket bevonhat az előadásaiba, és mindig egy irodalmi alapra épít.

A Carmen

A dráma- vagy regényötlet maximum öt percet vesz igénybe, de a megírása akár 4-5 évet is felölelhet. Egy műötlet egyszerre probléma és problémamegoldási javaslat és kísérlet is.

„Nagyon jó volt végigkövetni Csaba próbafolyamatát, meghatározó élmény volt, ahogy instruálta a színészeit” – mondta Márton László. Csaba abban mutatott számára újdonságot, hogy nagyon pontosan elemzi a mozdulatokat, és ebből olyan lelki folyamatokat bont ki, amelyek a dráma apró részleteit is feltárják. Márton László szíve szerint az előadás végén elhangzó vándor monológját kihúzta volna, de Csaba megmentette a szöveget: „tudtam, hogy egy olyan atmoszférában szeretném elhelyezni, hogy nem lesz túl érzelmes, túlterjengő és melodramatikus”.

A Carmen megosztja a fehérvári közönséget, ez az információ Horváth Csabához is eljutott, aki a beszélgetés folyamán megszólította a résztvevőket, hogy bátran mondják el véleményüket: így izgalmas párbeszéd alakult ki arról, hogy mennyire és miért osztja meg a székesfehérvári nézőket az előadás. A résztvevők közül sokan elmondták, miért tetszett, miért volt kényelmetlen, mi okozott nehézséget a megértésben. Ritka szerencsés állapotnak mondható, amikor az alkotók és a befogadók között, ha nem is születik egyetértés, de építő jellegű párbeszéd tud kialakulni. Ez tegnap este megtörtént a Színház Kávézóban, mindenkinek köszönjük, aki eljött és megosztotta gondolatait.

Az est végén Márton László előadói ambícióit megcsillantva felolvasott az általa fordított Faustból és a nemrég megjelent regényéből, a Hamis tanúból.

Fotók: Molnár Artúr