Ünnepi pillanatokkal kezdődött szeptember 25-én a Czillei és a Hunyadiak premierje: a bemutató előtt adták át a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjakat. Az elismerést idén Keller János színművész és Weil Szilvia súgó vehette át, Keszei Kálmán hangosító több évtizedes munkáját pedig Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel ismerték el.

Székesfehérvár Önkormányzata díjak, kitüntető címek és elismerések adományozásával fejezi ki megbecsülését azok iránt, akik életművükkel, munkájukkal, közéleti szerepvállalásukkal vagy a köz érdekében végzett tevékenységükkel hozzájárultak a város szellemi és anyagi gyarapodásához. A „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díj a székesfehérvári színházi életben tevékenykedő személyek, társulatok, csoportok vagy közösségek munkásságának elismerésére adományozható.
Keller János 1999 óta a Vörösmarty Színház társulatának kiemelkedő tagja. Több mint két évtizedes pályafutása során számos prózai és zenés szerepben bizonyította sokoldalúságát, alakításait odaadás és elmélyült színészi munka jellemzi. Színházi szerepei mellett az elmúlt években számos fellépéssel, előadással és koncerttel találkozhatott vele a közönség. Évek óta meghatározó résztvevője a Fehérvári Versünnepnek is, ahol műsorvezetőként és mentorként egyaránt segíti a programot. Székesfehérvár színházi értékeinek gyarapításáért végzett kiemelkedő munkáját a város közgyűlése „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjjal ismerte el.

Az idei év másik díjazottja, Weil Szilvia 1996 óta dolgozik a Vörösmarty Színházban, 1998 óta a társulat tagja. Súgóként három évtizede részese az előadások megszületésének, munkája pedig jól példázza azt a nézők számára többnyire láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen szakmai jelenlétet, amely nélkül nem működhetne ugyanazzal a biztonsággal és harmóniával a színpad mögötti világ. Precizitása, nyugalma, megbízhatósága, szakmai alázata és a színház iránti elkötelezettsége hosszú évek óta biztos pontot jelent a társulat számára. Kiemelkedő munkájának elismeréseként ő is „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjat vehetett át.

Az ünnepi alkalmon Keszei Kálmán hangosító munkáját is elismerték, aki 35 és fél éven át szolgálta a Vörösmarty Színházat. Több évtizedes, magas színvonalú szakmai munkájáért Polgármesteri Elismerő Emlékérmet vehetett át.

Szeretettel gratulálunk mindhárom díjazottnak!
Fotók: ÖKK - Kiss László




