Október 29-én mutattuk be Selmeczi Bea legújabb művét, a Kék égbolt című kamaradarabot, amely Ferenczy-Nagy Boglárka első kőszínházi rendezése. A bemutató különös jelentőséggel bír: a rendező szülővárosában, Székesfehérváron debütált ezzel az érzékeny, mélyen emberi történettel, amely egyszerre személyes és egyetemes – családi és társadalmi szinten is megszólította a nézőket.

A Kék égbolt két női szereplő sorsán keresztül a generációkon át öröklődő traumákat, a kimondatlan családi titkokat és a gyógyulás lehetőségeit vizsgálja. A darab szerzője, Selmeczi Bea, a Vörösmarty Színház dramaturgja íróként nagy érzékenységgel fordul a női sorsok, családi viszonyok és lelki sebek témája felé.
A rendező, Ferenczy-Nagy Boglárka, aki friss, játékos formanyelvvel nyúlt ehhez a különösen komoly mondanivalójú anyaghoz, így fogalmazott: „A transzgenerációs traumák kérdésköre régóta foglalkoztat, a diplomarendezésemben is ezzel dolgoztam. (Váradi) Eszter Sára és (Selmeczi) Bea korábban említették már, hogy régóta dédelgetett vágyuk ezt a témát feldolgozni, én pedig nagyon örültem a felkérésnek. Ráadásul egy női történetről beszélünk, ami különösen közel áll hozzám: a női sorsok feltérképezése, főként a családon belül, mindig is szívügyem volt.”

A két színésznő, Váradi Eszter Sára és Fehér Diána Aida bravúrosan váltottak szerepről szerepre, miközben több emberi sorsot is felvillantottak - eközben mindvégig hangsúlyosan elkülöníthető maradt fő karakterük. Jelenlétük intenzív és hiteles: alakításaikban egyszerre jelenik meg a fájdalom, az önirónia, az élni akarás és az a finom humor, amely olykor éppen a legnehezebb pillanatokban hoz megkönnyebbülést.

A színpadi látvány és a jelmezek Baranyai Marcell munkáját dicsérik. A tervező funkcionális, mégis szimbolikusan gazdag teret hozott létre, amely a nagymama karakterének világát idézi, s egyben keretet ad a szereplők múlt és jelen között zajló párbeszédének. A kellékek is a játék szerves részévé váltak – egyes tárgyak ugyanis múltból előbukkanó figurákat keltenek életre.
Az előadás zenéjét Tóth Dóra Lilla komponálta, aki mindvégig jelen van a színpadon: eszközei mindössze egy hegedű és egy looperpedál, melyek segítségével kíséri az előadást. A zene azonban itt nem pusztán aláfestés, hanem meghatározója is a történet érzelmi ívének: hangjaival hol felerősíti, hol finoman oldja a színpadi feszültséget.

A Kék égbolt bemutatójával a szülővárosába visszatérő rendező, a mély empátiával alkotó színészek és az alkotócsapat közösen teremtettek különleges atmoszférát a csendnek, az emlékezésnek és a kimondás bátorságának.