Jó fizikai kondícóban lévő társulat, lendület és energia - Különdíjas a Julius Caesar

2023. 11. 09.

Az idei eSzínház fesztiválon a Papageno különdíját a Vörösmarty Színház Julius Caesar című előadása nyerte el, melyet Bagó Bertalan rendezett. A díjat Papp Tímea kritikus és Zsoldos Dávid, a  Papageno ügyvezető igazgatója adta át a Rózsavölgyi Szalonban megrendezett díjátadó ünnepség keretében. Magyarország egyetlen, online térben rendezett színházi seregszemléjét idén harmadik alkalommal szervezte meg az Alapítvány a Magyar Színházakért és az eSzínház, melyen 13 színház és társulat produkcióját láthatta a közönség.

 

Papp Tímea kritikus a Papageno különdíjának átadásakor Bagó Bertalan rendezését azzal méltatta, hogy érvényesen mutatja be, milyen stációk vezethetnek egy politikai gyilkosságig. Az előadás ugrál a különböző idősíkok között: egyszerre jelennek meg benne a kortársaink, az ismert gesztusokat gyakorló politikusok jól szabott öltönyeikben, és a tűnt korok háborús festményeit és szobrait idéző háborús képek.

 

A laudáció kitért a társulat összmunkájára is. Az indoklás szerint a történetben tombol a tesztoszteron, a színpadon meg a lendület és az energia. Összmunkát, kiegyenlített, az egyéniségre építő játékot láthatott a közönség a jó színészi és fizikai kondícióban lévő társulattól, melyből kiemelkedett Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, illetve Krisztik Csaba játéka.

 

Papp Tímea külön méltatta a stream-verzió erősségeit, melyben sikerült adaptálni az előadás feszültségét, a színpad-nézőtér viszonyából adódó játékokat, monológokat, illetve a narrációt is. Mint mondta, a Papageno különdíja azt bizonyítja, hogy a Julius Caesar alkotói járulékos veszteség nélkül vívták meg a csatát.

 

A rendező a díjátadón köszönetet mondott az elismerésért, valamint kiemelte, hogy egyre fontosabb lesz ez a fesztivál. Elmondta, hogy ugyan Székesfehérvár nincs messze a fővárostól, a budapesti színházak sokszor könnyebben mutathatják meg az előadásaikat egy szélesebb közönségnek. Az eSzínház lehetőséget nyújtott arra, hogy a streamingen keresztül rengeteg emberhez eljussanak az olyan előadások, mint a Julius Caesar.