Előhang - a színházi pillanatokhoz: új programsorozat, új közösségi tér

2023. 03. 16.

A Vörösmarty Színház újra kinyitotta kapuit, most pedig még tágabbra nyitja. A Kávézó ugyanis mostantól a város új közösségi terévé változik, Előhang programsorozatának köszönhetően pedig mindenki beleshet a kulisszák mögé. Első alkalommal március 22-én az Adáshiba című előadás legendás írójával, Szakonyi Károllyal és dramaturgjával, Lőkös Ildikóval találkozhatnak. Március 24-én pedig Bagó Bertalan rendező és Varga Lili várja az érdeklődöket.

Szakonyi Károly

fotó: Juhász G. Tamás/Játékszín

A varázslat, amit ezek a találkozások rejtenek, ezúttal nem csupán a színpadon születik meg, az alkotókkal is találkozhatnak mindazok, akik szeretnének a boszorkánykonyhába belesni. Az izgalmas eszmecseréken természetesen bárki részt vehet, hiszen itt nem létezik a láthatatlan negyedik fal, nincsenek „rossz” kérdések, csak jó válaszok. Az első két alkalom speciálisan az Adáshiba című Játékszínnel közös előadáshoz kapcsolódik, a továbbiakban azonban még számos izgalmas témával várják majd az érdeklődőket: készülő előadásokról, bemutatókról, kulisszatitkokról.

Varga Lili az Adáshibában

fotó: Juhász G Tamás/Játékszín

A rendezvények ingyenesek, de minden esetben regisztrációhoz kötöttek.

A két első dátum tehát:

2023. március 22. 18.00, Színház Kávézó: Szakonyi Károly, az Adáshiba írója és Lőkös Ildikó, dramaturg

regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/1CBvTWSmDaa9lg7dbV6vbEut_4jfKllg-ExFyULUnjJo/edit

2023. március 24. 18.00, Színház Kávézó: Bagó Bertalan, rendező és Varga Lili, színművész

regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/1jmV0FHJ7DdEuvwYUWdZkN0UbVY7sd8hO0H3LEWmo3qg/edit