Az örök érvényű kérdések éjszakája - Nem félünk a farkastól bemutató

2023. 03. 09.

Igen erős kezdéssel nyítjuk meg újra a kapuinkat, március 10-én Edward Albee Nem félünk a farkastól című kamaradarabját mutatjuk be Czukor Balázs rendezésében. Martha és George szerepében Varga Gabriellát és Sághy Tamást láthatják, az ifjú házasok pedig Ballér Bianka és Kovács Tamás.

A Kozák András Stúdió egy alkoholmámoros éjszakára komfortos lakássá változik (Díszlet: Horesnyi Balázs), hogy két házaspár belekezdjen életük talán legnagyobb játszmájába. A tét, hogy megtalálják azt a szűk mezsgyét, ahol az igazság elválik a hazugságtól, a valóság a látszatélettől. Ahol szembe kell nézniük egymással és önmagukkal.

Martha és George egy „futóhomokra épült” egyetemváros befolyásos polgárai (Martha a rektor lányaként legalábbis mindenképp), akik egy szokásos görbe este után otthon - immár fiatal vendégeikkel – folytatják azt a játszmát, ami egész életüket meghatározza. És Czukor Balázs, a rendező Albee darabjában éppen ezeket a hazugságokra épült játszmákat keresi: „Több oldalról járja körül maga az anyag ezeket az élethazugságokat, a kis hazugságokat és a nagy hazugságokat. Ez a házaspár egyébként pont ezzel játszik, ezt hozza mindig előtérbe, hogy az ő életükben hol tart ez a dolog. Bízom benne, hogy elkezdenek talán a nézők gondolkozni azon, hogy akár a párválasztásukban mi köze van a gyerekkorukhoz, hogy ott milyen sérülések érték őket. Mi az, amit el kell hazudni esetleg a másik előtt, hogy működjön egy kapcsolat. Erre próbálok fókuszálni. Nem próbálnám meg a darabot egy mai aktualitásnak megfeleltetni, hanem inkább valami örök érvényű párkapcsolati problémát próbálunk előtérbe hozni.”

Martha (Varga Gabriella) egy igazi öntörvényű nő, egy „földanya” – ahogy ő definiálja magát. Ez az éjszaka azonban még neki is tartogat meglepetéseket: „Számunkra sem egy szokványos éjszaka – közöttünk is egy olyan dolog történik, ami még eddig nem. Akármennyire is fájdalmas sokszor, durva vagy visszataszító, mindig izgalmas ilyen óriási hullámvölgyeket bejárni, és reméljük, hogy ez nem csak a mi izgalmunk lesz természetesen, és ennek a humorát, groteszkségét, őrületét, fájdalmát, de közben szépségét is meg fogjuk tudni mutatni.”

George (Sághy Tamás) talán a legnagyobb játékos a történetben, aki bár olykor akár még megalkuvónak is tűnhet, a hazugságokból épült kártyavár legalsó lapját mégis ő húzza ki: „Nem azt mondom, hogy beteges, hanem inkább egy nagyon nyílt és őszinte és nagyon kegyetlen játék indul el, természetesen azért humorral is fűszerezve. A mi felfogásunkban, ahogy mi játsszuk mondhatjuk, hogy az a fajta szerelem vagy szeretet, nem tudom, minek nevezzem: az a vonzalom, vagy az az összekötő kapocs, ami Martha felé irányul, nagyon szervilissé teszi, és nagyon alámegy bizonyos dolgokban. Ugyanakkor ez egy oda-vissza ható harc köztük. Természetesen Martha temperamentumosabb személyiség, George meg mindenféle eszközökkel él.”

Az előadás március 10-től látható a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában.

Szereplők: Varga Gabriella, Sághy Tamás, Ballér Bianka és Kovács Tamás

Rendező: Czukor Balázs

Foto: Torma Sándor