200 éve született Madách - rá is emlékezünk a Magyar Kultúra Napján

2023. 01. 20.

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján 17 órától élőben közvetítjük ünnepi műsorunkat ezúttal Hiemer házból. A műsorban a Himnusz születésnapján kívül Madách Imre születésére is emlékezünk, hiszen január 20-án éppen 200 éve annak, hogy Alsósztregován meglátta a napvilágot.

Társulatunk Madách-hoz nemcsak a kerek évforduló miatt kapcsolódik, hiszen 2018-ban óriási sikerrel mutattuk be Az ember tragédiáját a teljes társulat részvételével, négy rendező, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János rendezésében. Egyedülálló vállalkozás volt ez anno, hiszen a négyféle látásmód, a különböző Évák és Ádámok izgalmas keretet adtak az amúgy is nagyívű drámának.

Az ember tragédiája

A vállalkozás és annak egyedülállósága folytatódott, 2021-ben bemutattuk Az ember tragédiája 2.0-át, amely a színház felkérésére négy kortárs író tollából született meg. Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál a XX. századon utaztatta keresztül hősét, és ismét a teljes társulat közreműködésével, a fent említett négy rendező egyéni látásmódjával született meg a grandiózus mű.

Az ember tragédiája 2.0

 

Vasárnap 17 órától tehát, a Magyar Kultúra Napján élőben követhetik ünnepi műsorunkat a facebookon.