Multiverzum, 7 nap

2022. 06. 16.

Bullying, azaz zaklatás. Sajnos manapság nincs olyan gyerek, aki ne hallott volna róla, rosszabb esetben meg is tapasztalta már. Létezik a való világban, fizikai és mentális formában, de ugyanúgy jelen van a cyber-térben is. Erre a jelenségre hívja fel a figyelmet a Vörösmarty Színház maroknyi csapata, Kerkay Rita rendező, Ballér Bianka és Kiss Diána Magdolna színművészek, valamint Lőrincz Zsuzsa foglalkozásvezető, kiegészülve Matkó Tamás zeneszerzővel. Így jött létre Eve Ainsworth 7 nap című ifjúsági regényéből a Multiverzum, 7 nap című tantermi előadás, amely egy beszélgetéssel kiegészülve Székesfehérvár számos középiskolását szólítja meg.

 

Ballér Bianka, Kiss Diána Magdolna

Ez a regény két fiatal lány naplóbejegyzése, a szerző arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen más szemszögből látják ők ugyanazokat a dolgokat.” – utalt a rendező Kerkay Rita az alapműre, amelyből kiindulva létrehozták az előadást. Itt valóban nincs szükség másra, mint a két színésznő jelenlétére, és pár ötletes, apró kellékre, hiszen kiindulva a tantermi előadás jellegéből, valójában az egész cselekményt egy asztal köré tudják szervezni.

Kiss Diána Magdolna

7 nap történetét mesélik el a bántalmazott, szorongó 14 éves kislány, Bia (Ballér Bianka) és a bántalmazó, ám valójában szintén szorongó Dia (Kiss Diána Magdolna) szemszögéből. A sajnos szokásosnak nevezhető kiközösítésen túl a tettlegességig fajuló konfliktusokat a lányok két végletben élik meg, mindketten más családi környezetből jöttek, más megoldási lehetőségekkel. És ahogy a színpadon látjuk, úgy a valóságban is megtörténnek hasonló dolgok, ez már az előadást követő beszélgetésekből derül ki. A moderátor Lőrincz Zsuzsa szerint sokszor ők is tanulnak a gyerekektől, akik tűpontosan meg tudják fogalmazni azokat a dolgokat, amelyekkel akár nap mint nap szembesülnek: „Olyan kérdéseket teszünk fel nekik, amire nincs jó válasz, vagy rossz válasz. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők hogy élik meg.

Ballér Bianka, Kiss Diána Magdolna

A tantermi előadások a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódnak a következő évadban is.

Foto/Torma Sándor