Adáshiba – Bemutató Gáspár Sándorral, Zsurzs Katival

2022. 03. 31.

Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az olvasópróbát március 29-én a Játékszínben tartották, a premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.

A 2022-es bemutatón Gáspár Sándor, Zsurzs Kati, Lévay Viktória, Kovács Tamás, Varga Lili, Varga Ádám, Imre Krisztián és Kerekes József lép színpadra. Bank Tamás, a Játékszín igazgatója az olvasópróbán kiemelte: az Adáshiba mondanivalója új árnyalatokat hordoz napjaink digitális zajában, épp ezért nagy jelentősége van annak, hogy Szakonyi Károly, a hazai kortárs drámairodalom ikonja rugalmasan kezeli az eredeti szövegkönyvet és személyesen segítette annak aktualizálását.

„Történik napjainkban, sajnos” – írta Szakonyi műve elejére 1970-ben, és amire utal, 2022-ben is igaz, sőt az elmúlt félévszázad alatt nemhogy elmúlt volna az idő az alaptéma fölött, ma még döbbenetesebben ábrázolja azt a világot, amiben élünk. A most színre kerülő változat ezért ugyancsak „napjainkban” játszódik, miközben már nem a televízió az egyetlen kütyü a lakásban.

„A tömegkommunikációs eszközrendszer rengeteget változott a mű születése óta, ahogyan a beszédmodorunk is, de az eredeti mondanivaló ma is érvényes. Az információ és az ember kapcsolata, és az ehhez kötődő attitűd szemernyit sem változott – így a mai néző, miközben jól szórakozik és sokszor magára ismer, ugyanarra eszmél végül: míg a körülöttünk zajló világra folyamatosan rezonálunk, nem vesszük észre, ami a közvetlen környezetünkben és bennünk történik” – mondja a rendező, Bagó Bertalan.

Az Adáshibát 1970-ben, a Vígszínház felkérésre írta Szakonyi Károly. Az ősbemutató óta több tucat nyelvre lefordították, tévéjáték és film is készült belőle, szinte az összes hazai színház műsorra vette, sőt az ősbemutató után kisvártatva nemzetközi hírnévre tett szert. Már 1971-ben Helsinkiben vitték színre, majd bejárta a világot. A szerző jelen volt a bemutatón Kassán, Szófiában, Olmützben, Leningrádban, Vlagyivosztokban, Moszkvában és Párizsban is, sőt Török- és Görögországban is látta a darabot.

„Sok szerzőhöz, akárhány művet is jegyez, egyetlen címet rendel a köztudat. Esetemben ez talán az Adáshiba, amit nem bánok, mert jelentős életélmény számomra. 52 éve kísér, a pályafutásomban fontos helyet foglal el. Nem számítottam erre, amikor írtam, és leginkább az első reflexek voltak érdekesek: a májusi bemutató után napokon belül tele volt a sajtó jó kritikával. Az író számára ez dicsőséges, ugyanakkor szomorú, hogy mindenütt így élnek az emberek… Eltaláltam valamit, ami szimbolizálja a jelenséget, amiben élünk. A nézői szokások megváltoztak, de a tömegkommunikáció légköre, lelkisége, szellemisége nem változott ” – fogalmaz Szakonyi Károly.

Hozzáteszi: nem mindegy, hogy hol születik egy gyerek, Várkonyi Zoltán remek szereposztással indította útjára az Adáshibát: Páger Antal, Bulla Elma, Béres Ilona, Halász Judit, Ernyey Béla, Kozák László és Nagy Gábor játszotta el először a történetet.

A Játékszín csaknem negyven éve, 1984. decemberében mutatta be a darabot, amely most Vereckei Rita díszletében és jelmezeiben kel ismét életre. A dramaturg Lőkös Ildikó.

Fotó: Juhász G. Tamás