Nem a hatalom, hanem az ember…Antigone bemutató

2022. 02. 04.

Egy hét csúszással ugyan (fránya járványhelyzet), de február 5-én, szombaton a Kozák András Stúdióban bemutatjuk Sophokles Antigone-ját Nagy Péter rendezésében.

Varga Lili, Molnár G. Nóra 

Az előadás egy olyan világot mutat meg, ami egyaránt visszanyúl a régi örökséghez, mégis a mai napig igaz. Egy – akár mai – polgárháborús helyzetbe csöppenünk a színpaddal kettévágott nézőtéren, ahol a józan ész vív harcot, súlyos döntések születnek egy olyan korban, amikor még a túlvilág és a való világ közötti határvonal nem volt olyan éles.

Varga Mária

Nagy Péter a Vörösmarty Színházban eddig színészként volt ismert, most rendezőként is bemutatkozik egy olyan izgalmas előadásban, ahol a kimondott szavaknak súlya van: „Nem a hatalom a fő téma, hanem az ember. Az az ember, aki döntést hoz, aztán kérdés, hogy mit képes ezzel a döntéssel kezdeni. Mert az igazi nagy fordulat az, amikor Kreón enged, és belátja azt, hogy nem feltétlenül a józan ész irányítja.”

Varga Mária, Kovács Tamás, Sághy Tamás, Kádas József, Varga Gabriella

Szereplők: Sághy Tamás, Molnár G. Nóra, Varga Mária, Varga Lili, Varga Gabriella, Kovács Tamás, Kádas József, Derzsi János, Kricsár Kamill

Bemutató: 2022. február 5. 19:00 Kozák András Stúdió