Ünnepi gálaműsor a magyar kultúra napja alkalmából

2022. 01. 22.

Ünnepi gálaműsort rendeztek szombaton teátrumunkban a magyar kultúra napja tiszteletére. Hagyományosan itt adták át a Pro Cultura Albae Regiae-díjat, melyet idén Szűcs Erzsébet művészettörténész, a Szent István Király Múzeum munkatársa vett át. A város jeles elismerésének átadását követően A teremtés ünnepe című műsorral folytatódott a gálaműsor.

A gálán részt vettek Székesfehérvár és Fejér megye önkormányzati képviselői, vezető tisztségviselői, a történelmi egyházak és rendvédelmi szervek képviselői, valamint a közművelődési és oktatási intézmények vezetői. Az eseményen dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszöntőt. Emlékeztetett arra, hogy tavaly nem volt lehetőség az ünnepség megtartására, így nagy öröm, hogy ez idén létrejöhetett. „Az online térben sok mindent meg lehet oldani, azonban a kultúrát megélni, értékeket adni és kapni együtt az igazi! Öröm, hogy ma így köszönthetjük a magyar kultúrát és mindenkit, aki a múltban tett és a jelenben tesz érte. Általuk elmondhatjuk, hogy nagyon gazdag és sokszínű a kulturális életünk.” – fogalmazott, majd hozzátette, joggal és okkal lehetünk büszkék Székesfehérvár kulturális életére, és mondhatunk köszönetet mindenkinek, aki ezen a területen dolgozott vagy dolgozik. A városnak az a dolga, hogy ehhez megadja a kereteket. Komoly fejlődés ezen a területen a megújuló és bővülő Szent István Király Múzeum közeljövőbeli átadása, a Bartók Béla tér rekonstrukciója és az Aranybulla Emlékmű környékének felújítása is. 

Hagyományosan a magyar kultúra napján adják át évente a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat, ami annak a személynek, közösségnek vagy együttesnek adományozható, aki vagy amely kiemelkedő tevékenységével gazdagította Székesfehérvár kulturális életét, és szolgálta lakóinak művelődését. A 2022-es esztendő díjazottja Szűcs Erzsébet – ahogy városszerte ismerjük, Szűcs Erzsi – Székesfehérvár kulturális, művészeti életének kiemelkedő egyénisége. Szenvedélyesen küzd a jó ügyekért, fejlett kritikai érzékkel és jó ízléssel rendelkezik, emellett elhivatott, felkészült és rátermett személyiség. A Városi Képtárat az 1990-es évek közepe óta rövid megszakításokkal vezette, az ő nevéhez fűződik a Deák Gyűjtemény országos hírűvé tétele. A Szent István Király Múzeummal történt 2016-os összeolvadással az intézmény önállósága megszűnt ugyan, ám Szűcs Erzsi szakmaiságával azóta is óvja, gondozza a létrehozott értékeket. Kiemelkedő szakmai tevékenységének köszönhetően a jelenlegi formájában 1994 óta látható gyűjteményt hazánk jegyzett képtárai között tartják számon, ahol az álladó kiállítások mellett számos jelentős tárlatot is szerveztek az elmúlt évtizedekben. Szűcs Erzsébet a gyűjtemény ápolásáért, gondozásáért 2016-ban Deák Dénes-díjat kapott. Szakmai tevékenységét számos új kezdeményezés elindítása fémjelzi városunkban: az ő irányításával működik a Pelikán Galéria, és ő a szíve-lelke az 1992-ben megalakult Székesfehérvári Művészek Társaságának. A 2012 májusában megnyílt Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjteményben az állandó kiállítások mellett aktív szerepet vállal a tartalmas gyermekprogramok szervezésében. Az ő nevéhez fűződik a Kortárs Művészeti Fesztivál és a jellegzetes utcai zászlók kezdeményezése. Kiemelkedő szakmai munkássága által meghatározó szerepet tölt be Székesfehérvár kulturális életében.

A teremtés ünnepe című műsor előtt dr. Szikora János, a színház igazgatója szólt a közönséghez. Felidézte Az ember tragédiája című dráma első székesfehérvári bemutatójának létrejöttét a teljes társulattal, majd annak a nagyszabású feladatnak a vállalását, hogy négy kortárs író közreműködésével folytatták a mű történetét, és létrehozták Az ember tragédiája 2.0 című előadást. Ennek kapcsán beszélt a közösség fontosságáról. „Tavaly a magyar kultúra napját nem tudtuk együtt megünnepelni. Azonban ehhez az ünnephez igenis hozzátartozik az együttlét öröme és ajándéka! (…) A Magyar Kultúra Napja nem egy pirosbetűs ünnep a naptárban. Egy élő folyam, amelyben múlt, jelen és jövő feloldódnak. Egy folyó, amelynek a partjaihoz odajárulhatunk, mert éltet és táplál.” A folytatásban a színház társulatának előadásában részletek elevenedtek meg Az ember tragédiájából és Az ember tragédiája 2.0 című előadásból. A zenés elemekkel tarkított előadásban a darab írói, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál – is számot adtak a mű megvalósításáról. 

Az ünnepi alkalomra különleges fényfestést kapott a színház épülete, amelyen Az ember tragédiéjának színei mellett Kölcsey portréja volt látható. 

Szöveg: Havasi Tímea, Fotók: Simon Erika