Színről-színre: Az ember tragédiája 2.0 – a Keretjáték

2021. 09. 22.

Szeptember 25-én este 6 órakor színháztörténelmet írunk. Hosszú ideje várunk már erre. A madách-i tragédia folytatása, újragondolása formájában visszakacsint az eredeti műre. A Keretjáték kihagyhatatlan formája Márton László tollából vésődött a papírra, hogy aztán a színpadra Szikora János álmodja. Ádám szerepében Sághy Tamás, Éva Varga Gabriella, Lucifer Imre Krisztián, az Úr pedig… a cikkből kiderül.

Sághy Tamás, Imre Krisztián, Varga Gabriella

Márton László Keretjátéka olyan téren és időn kívüli foglalatba helyezi a nagy egészet, amely felidézi a Paradicsomot. Szikora János rendező pedig azzal is megküzdött, hogy az Úr valahogy mégis megjelenjen a színpadon: „Gondoltam, ha már Németh Antal (sajnálatos módon az ő nevét elfelejtették a Tragédia színháztörténetében, pedig nagyon jelentős volt az az újítás, nevezetesen, ő kitalálta, hogy a korszak nagy vívmánya, a rádió, a test és kép nélküli hang közvetítése volna a legalkalmasabb az Úr megjelenítésére – a szerk.) a kor technikai vívmányaihoz nyúlt, akkor én is oda nyúlok – amit még Németh Antal sem ismerhetett – és az egyik technikai vívmányunk a drón. Ami kiválóan alkalmas arra, hogy úgy jelenjen meg, hogy feltételezünk mögötte egy irányító, egy megfigyelő személyt vagy apparátust, tehát a drón, ami itt most az Urat közvetíti, testileg lehoz valamit a színpadra, ugyanakkor mégis jelzi, hogy emögött a készülék mögött van valami, az Úr, amit nem láthatunk, csak a hangját halljuk.

Sághy Tamás, Imre Krisztián

Sághy Tamás Ádámként lép színpadra. Egy olyan emberpár férfi tagja, akik közös múlttal rendelkeznek: „Nem ők az első emberpár – ahogy Madách-nál meg volt írva – pontosabban, mint kiderül egyetlen emberpárként maradtak egy új dimenzióban, egy új bolygón valahol a világűrben, mert a régi Föld kihalt. Magyarán, ennek az Ádámnak és Évának van múltja, amire nem emlékeznek, mert a felsőbb akarat kitörölte az emlékezetüket, halvány foszlányok vannak, de gondolati szinten mégis olyanok, mint az első emberpár. Nagyon érdekes ez a naivitás, kevés olyan szerepet játszottam, amiben ez van, úgyhogy ez nekem kifejezetten érdekes és izgalmas.”

Varga Gabriella, Sághy Tamás

Varga Gabriella Évája esszenciálisan a női lényeget próbálja megfogalmazni, persze a kapcsolat pikantériája motoszkál: „Ott van Ádám és Éva, tulajdonképpen semmire nem emlékeznek, a saját nevükre sem, egymásra sem, tehát ilyen értelemben egy újrakezdés, de nyilván az ösztönökben, zsigerekben ott van a múlt egymásról, magukról. A pici gesztusokban próbáljuk azt megtalálni, hogy milyen volt az ő viszonyuk, milyen egy női reakció, milyen az alapvető női rácsodálkozás.”

Az ember tragédiája 2.0

Premier: 2021. szeptember 25-én 18:00

Jegyeket ITT tudnak venni!