Átölel a múlt - Időutazás a Bartók Béla téren és színházunkban

2021. 08. 03.

Az idei nyár rendhagyó lesz a Koronázási Szertartásjátékok történetében. Különleges időutazásra hívunk mindenkit a technika segítségével, hiszen három estén át (augusztus 14-16) felidézzük az elmúlt nyarak romkerti hangulatát, a lassan elcsöndesülő több ezres nézőtér halk moraját, az éjszaka sötétjéből kivilágló fehérvári templomtornyok látványát, Latinovits szívet remegtető hangját: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán...”

A Bartók Béla tér enyhet adó fái között óriáskivetítőn nézhetik újra III. Béla (szerepében Hirtling István) fényes aranykorát, II. András (szerepében Sághy Tamás) életének legendás epizódjait, vagy IV. Béla (szerepében Lábodi Ádám) tragikus emberi küzdelmeit.

A vetítések előtt a Rákóczi Szövetség színjátszó táborának előadását nézhetik meg. Hagyományos, mégis rendhagyó lesz az idei hét, hiszen az ifjú táborlakók is egy időutazáson vehetnek részt – akárcsak a közönség. A Felvidékről, Erdélyből (Nagyváradról és Temesvárról) érkező – többségében visszajáró - fiatalok 8-án érkeznek meg Székesfehérvárra, hogy az előttük álló szűk egy hétben létrehozzanak egy félórás előadást, amely az Koronázási Szertartásjátékok eddigi előadásaiból merít ihletet, a már „megkoronázott” királyok életéről mesél majd. Az előadást írja és rendezi: Lőrincz Zsuzsa, a beszédtechnikát Egyed Attila tartja, koreográfusként pedig Molnár G. Nóra lesz jelen. A bemutató augusztus 14-én lesz a Bartók Béla téren, további két előadás pedig 15-én és 16-án. 

Szombaton, augusztus 14-én este 8 órától a Bartók Béla téren a III. Béla – Az aranykor trónusán című szertartásjátékot nézhetik meg felvételről. A főszerepben Hirtling Istvánt láthatják, III. Béla feleségét, Antiochiai Annát Trokán Nóra alakítja. Manuel császár szerepében Trokán Péter, Závodszky Noémi a hallatlanul erős karakterű Eufrozina anyakirályné, Mihályi Győző István kalocsai püspök, Sághy Tamás pedig a koronázást megtagadó Lukács esztergomi érsek. Blaskó Pétert Anonymus, a krónikás szerepében láthatják, míg Egyed Attila és Lábodi Ádám püspökökként jelenik majd meg.

Vasárnap, augusztus 15-én szintén este nyolc órától a II. András – Csillaghullásban álmodó című szertartásjáték elevenedik meg a filmvásznon. A sorban a hatodik szertartásjáték személyes történelem és dráma. Az előadás három fontos motívumra épít: az egyik II. András feleségének, Meráni Gertrúdnak a meggyilkolása, a másik az Aranybulla kiadása, a harmadik pedig, hogy ő volt Európa máig legkedveltebb női szentje, Szent Erzsébet édesapja. A darabban II. András szerepét Sághy Tamás, feleségét, Merániai Gertrúdot Varga Gabriella alakítja. Árpád-házi Szent Erzsébet szerepében Osváth Juditot láthatják lép. A koronázó érsek Körtvélyessy Zsolt, a narrátor pedig Mihályi Győző.


Augusztus 16-én, hétfőn IV. Béla - Az élet magja című szertartásjátékot vetítjük a Bartók Béla téren. A történet az országra pusztulást hozó tatárjárás utáni időkbe kalauzolja vissza a nézőket, ahol az országot újjáépítő IV. Béla minden szempontból kiemelkedő élettörténete elevenedik meg, a koronázás rítusába építve. Egy olyan fiú történetét meséli el, akinek szeme láttára gyilkolták meg az anyját, és akinek már nyolcéves korában, még ha csak jelképesen is, de korona került a fejére. Lelkét a nagyravágyás és a bosszú fűti, a trónra mégis csak 29 éves korában ülhetett. Később pedig a pusztító tatárokkal kellett szembenéznie. Mára már tudjuk, hogy IV. Bélának sikerült a lehetetlen, és újjáépítette az országot, amelyre a darab alcíme, Az élet magja is utal. Rámutatva egyrészt a „második honalapító” király tevékenységére, másrészt emléket állítva annak a ténynek is, amelynek nyomán ez a család négy szentet is adott az egyháznak: Szent Margit, Szent Kinga, valamint Boldog Jolán és Boldog Konstancia személyében. IV. Bélát Lábodi Ádám alakítja, feleségét, Laszkarisz Máriát Kubik Anna lép. Batu khán szerepében Sághy Tamást láthatják, míg a király lányát, Szent Margitot Varga Lili alakítja. A narrátor Mihályi Győző.

A Bartók Béla téren a Rákóczi Szövetség színjátszótáborának előadásai és a vetítések ingyenesen tekinthetőek meg, de regisztrációhoz és karszalag átvételhez kötöttek. Jelentkezni a (22) 503-503-as telefonon, személyesen a Jegyirodában (Fő u. 8.), a koronazas@vorosmartyszinhaz.hu címen vagy az alábbi formula kitöltésével lehet augusztus 11., szerdáig. (Esőhelyszín: Vörösmarty Színház)

A Vörösmarty Színházban augusztus 13-tól több, a Koronázási szertartásjátékhoz kapcsolódó kiállítást is megnézhetnek. Felidézzük a bábkészítő táborok legjobb pillanatait is egy fotókiállítás erejéig, kiegészülve Somogyi Győző óriásbáb-tervrajzaival, valamint gyönyörködhetnek az elmúlt nyolc év szertartásjátékainak jelmezeiben is. Augusztus 13-31-ig a színház nyitvatartási idejében (hétköznap 10-18 óra), augusztus 14-16. között hétvégén is 10-19 óra között utazhatnak velünk az időben az óriásbábok, a jelmezek, és a szép élmények világában.