Isten éltesse Trokán Pétert!

2021. 07. 04.

Július 4-én ünnepelte 75. születésnapját Trokán Péter, társulatunk tagja. Találkozhatnak vele Az ember tragédiája 2.0 és a Trianon című előadásban is. Isten éltesse sokáig!

Trokán Péter 1946. július 4-én született Újpesten. Színészi pályáját 1969-ben kezdte a Nemzeti Színház stúdiósaként, innen szerződött a Kecskeméti Katona József Színházhoz, amelynek egy évad kivételével (1972-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött) 1978-ig tagja volt. Ekkor három évig a Népszínház produkcióiban lépett színpadra, majd 1989-ig a Nemzeti Színházban játszott. Egy évad erejéig tagja volt a József Attila Színháznak, majd 1990-ben egy rövid szabadúszó időszakot követően a veszprémi Petőfi Színház szerződött, ahonnan 1996-ban távozott, hogy Sopronban folytassa pályáját. 1999 és 2003 között a Madách Színházban láthatták a nézők, ahonnan ismét a Nemzeti Színházba igazolt. Innen 2008-ban távozott, hogy a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatát erősítse, ahol egészen az előző évad végéig tag volt, 2020-tól játszik teátrumunkban.

Trokán Péter színművész Az ember tragédiája 2.0-ban (Fotó: Kiss László)

Nevéhez olyan színházi alakítások fűződnek, mint Az ember tragédiájának Lucifere, a Koldusopera Bicska Maxija vagy éppen a Doktor Fausztus Mefisztója. Jelenleg a Vörösmarty Színházban Sárosi Zoltán Trianon című darabjában Apponyi grófot kelti életre.

Leghíresebb szerepe azonban a legsikeresebb magyar teleregény, a Szomszédok Szelényi Jánosa, de az utóbbi években feltűnt a 200 első randiban és a Barátok köztben is.