Lezajlott a Fame casting döntője – Törd meg a csendet! UPDATE: íme a nyertesek!

2021. 05. 26.

Május 16-án lezajlott a Fame casting döntője. A szigorú zsűrinek 34 továbbjutó közül kellett kiválasztania azt a 22 táncost és énekest, akik részt vehetnek az előadás létrehozásában.

A fiatalok már korán reggel sürögtek-forogtak a színházban, hiszen Rovó Tamás koreográfus és Beliczai Béla koreográfus-asszisztens vezetésével a bemelegítés után egy komoly koreográfiát kellett betanulniuk. Az énekes csapat pedig Kéménczy Antal zenei vezetővel gyakorolta a fináléban bemutatott dalt.

Az egyéni produkciók bemutatása délután következett az öttagú zsűri előtt, ahol Hargitai Iván, az  előadás rendezője, Kéménczy Antal zenei vezető, Rovó Tamás koreográfus mellet Kiss Diána Magdolna és Molnár G. Nóra foglalt helyet.

A véghajrában a versenyzők legtöbbje tudása legjavát adta, de olyan is akadt, aki a döntő pillanataiban nehezebben összpontosított. Számukra megnyugtató volt a tudat, hogy a zsűri egész eddig szereplésük alapján ítélte meg őket.

A nap végén a fiatalok előadták a délelőtt betanult koreográfiát és a dalt és kiderült, hogy kik lehetnek a részesei a Fame c. musicalnek...

Íme a nyertesek:

Babinszki Virág, Gadó Anita, Katona Klaudia, Kusnyér Anna, Lázár Julianna, Urbán-Szabó Fanni, Horváth Dániel, Jónás Szabolcs, Kádár Szabolcs János, Mechle Christian, Náray-Kovács Zsombor, Szaszák Zsolt, Tóth Károly, Wéber Tamás Bence

Ács Bianka, Ágoston Diána, Fürst Daniella, Horváth Míra Dorina, Gál Beáta, Gyarmati Dorina, Jecs Noa Rita, Lórodi Luca, Antolovics Péter, Jenei Márton, Varga Kristóf

A DÖNTŐ: