A kórháznál is szerenádoztak művészeink Anyák napján

2021. 05. 05.

Idén Anyák napján a Vörösmarty Színház művészei buszba szálltak, hogy a várost járva örvendeztessék meg az édesanyákat, és a nőnapi megmozdulást pótolva, az összes hölgyet. Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella és Keller János színes dalcsokorral készült.

A cudar idő ellenére útnak indult a kis csapat vasárnap délután a Vörösmarty Színház előtti térről.  Már itt becsatlakoztak jópáran, akik aztán a Fő utcán követték végig a „zenebuszt”. Rendhagyó volt a köszöntés, hiszen a Dalcsokor egy Kívánságkosárból kerül elő. A járókelők éltek is a lehetőséggel, az aktuális járványügyi szabályokat betartva többen is kértek dalt a művészektől. A műsor változatosra sikerült, hiszen művészeink színes repertoárral készültek az operettek, musicalek és táncdalok világából. Sőt, sor került két dalpremierre is: Váradi Eszter Sára és Keller János a Múlnak a gyermekévek című slágert énekelte el most először, Varga Gabriella pedig az Anconai szerelmesek című előadásból a Non hol’eta című slágerrel rukkolt elő.

A Vörösmarty Kisbusz elkanyarodott a Fejér Megyei Szent György Kórházhoz is, hogy az ott dolgozókat és lábadozó betegeket is köszöntsék, és így hálálják meg munkájukat.