Gáspár Sándor 65!

2021. 04. 09.

Ma ünnepeli 65. születésnapját Gáspár Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művészünk.

Gáspár Sándor Szentesen nevelkedett, a Horváth Mihály Gimnázium fizika-kémia szakos osztályában érettségizett. A katonaság után kezdte meg tanulmányait a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Miután 1979-ben lediplomázott, a Vígszínházhoz szerződött, ahol három évadot töltött. Ezt követően a budapesti Katona József Színház társulatához szegődött, ahol többek között szerepelt a Stílusgyakorlatok című előadásban Bán János és Dörner György oldalán. 1987-től szabadúszó színművészként dolgozott. Alapítótagja volt az 1993-ban megalakult Törőcsik Mari Művész Színháznak, melynek tagjai később Kelemen László Színkör néven az Új Színházban játszottak. Ezt követően 2011-ig volt tagja a teátrumnak, ahonnan két évad erejére a Nemzeti Színházhoz szerződött át. 2013 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának oszlopos tagja.

GÁSPÁR SÁNDOR A TRIANON CÍMŰ ELŐADÁS EGYIK JELENETÉBEN

A Színházi adattárban 91 bemutatót regisztráltak a neve alatt, melyek között olyan klasszikusok is szerepelnek, mint Klaus Mann Mephistoja, Csehov Három nővér című drámája vagy Molière Tudós nőkcímű színdarabja. A listáról természetesen a magyar színházi élet nagyjainak művei sem hiányoznak: játszott például Füst Milán Máli néni című drámájában, Spiró György Koccanás című darabjában, valamint Az ember tragédiájában a Vörösmarty Színházban. Teátrumunkban több Shakespeare-műben is szerepelt, mint például a Lear királyban és A velencei kalmárban. Az elmúlt évadban négy bemutatóban is láthatta őt a székesfehérvári közönség: a Bűn és bűnhődésben Szvidrigaljovként, a Játék a kastélyban című Molnár-darabban Almády szerepében, Gézaként Szabó Magda Az a szép, fényes napjában, illetve több karakter bőrébe is bújva a Szikora János által rendezett Trianon című előadásban.

GÁSPÁR SÁNDOR A PERALJ, URAMBAN IMRE KRISZTIÁNNAL

A színművész filmes alakításokban sem szűkölködik. Szerepelt többek között A miniszter félrelép, a Hippolyt és a Magyar vándor című igazi magyar klasszikusokban, leghíresebb szerepe viszont kétséget kizáróan Róka az Üvegtigris trilógiában. A vígjátékban olyan nagynevű színész kollégái mellett látható, mint Reviczky Gábor, Csuja Imre vagy Rudolf Péter, aki rendezőként is jegyzi a filmeket. Az elmúlt években feltűnt többek között a Kincsemben, a Tóth János című tévésorozatban, a Vándorszínészekben és A mi emberünk című dokumentumfilmben is.

Gáspár Sándort 1986-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták, kiemelkedő munkásságáért 1999-ben Érdemes művésszé választották, 2009 óta pedig Kossuth-díjjal is büszkélkedhet a sokoldalú színművész.

Nemrég Mindig, Veled! podcast csatornánk vendégeként Gáspár Sándorról azt is megtudhattuk, hogy lelkes madárvédő és táncoslábú.

 

Forrás: VSZ, Deszkavizió