"Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk" - Március 27-én Színházi Világnap

2021. 03. 26.

A Színházi Világnap alkalmából Helen Mirren gondolatait Tóth Ildikó színművésznőnk tolmácsolta a színházbarátok felé. Az ünnep alkalmából Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr és 31 budapesti és vidéki színházigazgató, köztük igazgatónk, Szikora János is megfogalmazta rendkívüli Színházi Világnapi üzenetét.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Idén Helen Mirren Oscar-díjas színésznő írt.

Tóth Ildikó

Helen Mirren üzenete:

“Rendkívül nehéz időszak köszöntött az előadóművészetekre, rengeteg alkotó, technikus, színházi szakember küzd most egy olyan szakmában, amelyhez eleve hozzátartozik a bizonytalanság.

Talán ez a mindig jelenlévő bizonytalanság még alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bölcsességgel és bátorsággal vészeljék át a pandémiát.

Képzelőerejük már a megváltozott körülmények közt is megmutatkozott, az internet segítségével újszerű, szórakoztató és megrendítő módokat találtak arra, hogy a közönséggel kapcsolatba lépjenek.

Amióta létezünk ezen a bolygón, azóta mesélünk történeteket egymásnak. Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk.

Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők kreativitását nem lehet elfojtani – az nemsokára ismét ki fog bontakozni, friss energiákat megmozgatva és újraértelmezve a világot, amin valamennyien osztozunk.

Már alig várom!”

Helen Mirren


Az ünnep alkalmából Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr és 31 budapesti és vidéki színházigazgató, köztük igazgatónk, Szikora János is megfogalmazta rendkívüli Színházi Világnapi üzenetét.