Multifunkciós kísérlet - új taggal bővült társulatunk

2020. 09. 10.

Múlt hét vasárnap vehette kezébe frissen-ropogósan diplomáját Molnár G. Nóra, társulatunk új tagja. Horváth Csaba, színházunk fizikai tagozatvezetőjének osztályában végzett, ahol koreográfusnak, rendezőnek, színésznek és táncosnak is tanult.

Nóra Zentáról jött, Újvidéken négy évig tanult a Színművészeti Akadémián, aztán öt évig járt Horváth Csaba osztályába a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, így nem kevesebb mint kilenc éve pallérozza magát, hogy elsajátítsa a szakma minden csínyját-bínyját. A Vörösmarty Színház nézői láthatták már a Chicagoban, legközelebb pedig Az ember tragédiája 2.0-ban lép színre.

Rendezőnek, színésznek, koreográfusnak és táncosnak is tanultál…

Ez a szak tulajdonképpen még egy kísérleti szak. Mi tizenegyen vagyunk az osztályban, közülünk van, aki csak rendezni fog és van, aki csak játszani. Négyünket szerződtettek le. Eddig egy előadást rendeztem, de többet már koreografáltam.

A négy dologból melyiket szereted a legjobban?

Nem tudom még. Nem tudok választani. A szakdolgozatom is erről szól, a multifunkcionális lény teremtődése az egyetemen, ami vajon egy mindenhez értő ember, vagy túl sok a szék, és a földre ülsz…ez még egy kérdés. Zsótér Sándor azt mondta, amikor minket tanított másodévben, hogy nagyon kedveli bennem, hogy nem ülök bele egyikbe sem, inkább próbálgatom. A kőszínházi lét egyelőre új, számomra egy kísérlet, megnézem, hogy milyen. Mindenki az egyetemről kikerülve arra vár, hogy leszerződtessék, én még ismerkedem vele. De a Chicago óta nagyon szeretem ezt a színházat.

És végül hogyan kanyarodott erre az utad?

Az évadból a szeptemberem eléggé zsúfolt, az október már kevésbé, decemberben viszont rendezek egy előadást a Trafóban, egy vajdasági költőnővel írtunk közösen egy darabot, annak januárban van a bemutatója. Szóval lett volna munkám, de hallottam, hogy felszabadult egy hely (Tenki Dalma egyéb elfoglaltságai miatt mégsem tudta vállalni, hogy színházunk társulati tagja legyen – a szerk.) , és rákérdeztem Csabánál – mivel bízom az ítélőképességében -, hogy vajon nekem való-e. Most pedig itt vagyok. Várhatóan láthatnak a nézők a Casanova szerelmeiben, lehetséges, hogy a Mágnás Miskában és a Diótörőcskében is.

fotó/Éder Vera/szfe.hu