Élet a karantén alatt - Mortal Kombat és a tacsi - Ballér Bianka napjai

2020. 03. 30.

"Kitartást mindenkinek, próbáljunk tájékozottak, pozitívak maradni és vigyázzunk egymásra!" - ezt üzeni mindenkinek Ballér Bianka. A fiatal színésznő sem tétlenkedik a karantén napjai alatt, bár saját bevallása szerint nagyon nehezen viseli a bezártságot. 

"Szeretek járni-kelni, ide-oda menni, biciklizni, sétálni. Rettentően hiányzik a színház, sosem szerettem az üres időket, amikor véletlenül, pont nem próbálok. Olyankor mindig kitaláltam magamnak valamit, már az egyetemen is, akkor csináltuk pl. a Telma és Lujzát, vagy a Pandamedvéket. Amikor nem próbálok éppen, akkor is nagy kihívás nekem, hogy hasznosan töltsem el az időmet, hogy mindig csináljak valamit (elmenjek edzeni, intézzem a dolgaim, találkozzak barátokkal,stb) és persze alig vártam, hogy este előadás legyen. Szóval nekem ez a fajta bezártság kifejezetten nagy kihívás.

Előtte:

Utána:

Tudom, hogy fontos, hogy most mindenki maradjon otthon, én sem teszek másképp. Persze a boltig mi is elsétálunk, illetve azért van, hogy elmegyünk egy kisebb sétára (szájmaszkkal, kesztyűvel). Akinek nincsen kertje és egy pesti kis lakásban lakik, mi történetesen a Jászai Mari Színészházban, annak sokkal nehezebb. Igyekszem hasznosan tölteni az időt, bepótolni azokat a dolgokat, amikre nem volt időm a színház mellett, például többet sütni-főzni: nem vagyok jó sajnos benne, sokszor el is vágom az ujjam, de igyekszem :).

Készíteni apró dolgokat, ékszereket, varrni, tenni-venni mindig is szerettem. No meg szeretem a tisztaságot és a rendet, úgyhogy gyakran takarítok. Minden nap edzek, insanity-zem, a life-1-es kedvenc edzőim rendszerint csinálnak live edzéseket. Rettentően fontosnak tartom az edzést, nemcsak az immunrendszerünk, de a mentális egészségünk miatt is.

Én mondjuk leginkább a feszültséglevezetés miatt edzek, meg Mortal Kombat-ozom egyet és máris sokkal nyugodtabb vagyok. Sokat társasozunk a barátommal, azt nagyon szeretek, illetve PS-ezünk, Nintendózunk, vagy sorozatot, filmet nézünk, és persze olvasunk, egymásnak vagy magunknak. Meg persze videochatelek tesóimmal, barátaimmal, mint mindenki.

Kitartást mindenkinek, próbáljunk tájékozottak, pozitívak maradni és vigyázzunk egymásra!"