Tájékoztatás előadásainkról - Igazgatói üzenet nézőinknek

2020. 03. 11.

ÜZENET A NÉZŐINKNEK

Értesítjük Tisztelt Nézőinket, hogy szerda éjféltől a Vörösmarty Színház valamennyi előadása - tekintet nélkül a nézőszámra - elmarad. Vonatkozik ez a döntés a saját bérletes, bérletszünetes, vendég-, gyerek- és ifjúsági előadásokra egyaránt. Ettől az időponttól fogva egyetlen meghirdetett műsornaptár sem érvényes. A megvásárolt jegyek visszaváltásáról, illetve az elmaradt előadások pótlásáról a kihirdetett vészhelyzet feloldását követően születik majd döntés. Természetesen bérlet – és jegyvásárlóink lesznek az elsők, akik erről értesítést kapnak.

Az épület zárva van és bizonytalan ideig zárva is marad. Színészeink és dolgozóink zárt ajtók mögött, a járványügyi szakemberek által javasolt különleges higiéniai szabályok szigorú betartása mellett, kontroll alatt végzik munkájukat.

A kedden este megtartott utolsó Trianon előadásról sokan hiányoztak. Az előadás végén ritka pillanatként fordult a kocka: a színészek tapsolták meg a nézőket, akik eljöttek. Ennek emléke adjon valamennyiünknek erőt és reményt, hogy a veszélyt közösen legyőzve mielőbb találkozhassunk.

 

2020. március 12-én  csütörtökön                                                     Szikora János igazgató