A Magyar Kultúra Napját ünnepeltük teátrumunkban

2020. 01. 22.

Ma van a magyar kultúra napja, melyet hagyományosan gálaesttel ünnepelt Székesfehérvár közössége a Vörösmarty Színházban. Az ünnepi produkció a Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a teátrum művészeinek közös játékából született. Az előadás előtt adták át a város legjelesebb kulturális elismerését, a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat Tombor Tímeának, több évtizedes táncművészeti, táncpedagógiai közösségszervezői tevékenységéért. Tímea 1996-tól lett tagja a Vörösmarty Színház tánckarának, rengeteg darabban láthatta őt a közönség, a színházas évei alatt szeretett bele a modern táncba. 

Székesfehérvár és Fejér megye önkormányzati képviselői, vezető tisztségviselői, a történelmi egyházak és a rendvédelmi szervek képviselői, a közművelődési és oktatási intézmények vezetői, valamint számos civil érdeklődő vett részt a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett gálaesten.


Dr. Cser-Palkovics András polgármester az ünnepi műsor sokszínűségére utalva úgy fogalmazott: „Több kulturális intézményünk együttműködése az, amit láthatunk ma este a színpadon, szimbolikusan kifejezve, hogy miként próbáljuk nagyon-nagyon sokak támogatásával, együttműködésével és munkájával a város kulturális életét fejleszteni. Abban a hitben tesszük ezt, hogy egy város – amely ráadásul egy régió központja is – nem fejlődhet úgy, hogy ha nem fejlődik a szellemi élete, és ennek részeként a kulturális élete. Ehhez szükség van jó és minősített intézményekre, civil szervezetekre, az oktatási intézményekre, a szakemberekre és a lelkes civil emberekre, magánszemélyekre egyaránt.” 
A városvezető méltatta a díjazott Tombor Tímea és a két, országosan elismert intézmény tevékenységét, majd azzal zárta köszöntőjét, hogy egy várost a kulturális élete és a sportélete tud igazán közösséggé formálni. Nekünk az a dolgunk, hogy a mindennapi problémák megoldásán túl a közösséget is erősítsük.

Minden esztendőben a gálaest keretében adják át a város legjelesebb kulturális elismerését, a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat. Azok a személyek, együttesek, közösségek kaphatják, akik vagy amelyek a közművelődés területén végzett kimagasló és maradandó teljesítményükkel gyarapították Székesfehérvár kulturális életét, és szolgálták a polgárok művelődését. Idén Tombor Tímeát díjazták, aki több mint 40 éve kiemelkedő táncos, emellett táncpedagógiai, művészeti vezetői és koreográfusi tevékenységet folytat Székesfehérváron, napjainkban is fáradhatatlanul dolgozik, gazdagítva a város kulturális életét.

A méltatásokat követően kezdődött el az ünnepi összművészeti  előadás a Fehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Vörösmarty Színház közös produkciójában. A műsorban két padödő mellett részletet láthattak a Homokvárból, a Zenekar tolmácsolásában Weiner Leo Szerenád című műve hangzott fel, a teátrum színművészei, így Ballér Bianka, Varga Gabriella, Kozáry Ferenc és Imre Krisztián pedig fehérvári költők – Bobory Zoltán. P. Makláry Éva, Szegedi Kovács György, L. Simon László és Pálfalvi András – verseit szólaltatták meg. Az ünnepi eseményt dr. Szikora János, a színház igazgatója rendezte, a koreográfus Egerházi Attila volt, vezényelt Ménesi Gergely.

Forrás: Havasi Tímea / Fotó: Simon Erika