Szerelem, Ó! - Ottlik Ádám, a vendégjátékos

2020. 01. 23.

Hétvégén a Kozák András Stúdióban is premier lesz. Murray Schisgal Szerelem, Ó! című előadás Hargitai Iván rendezésében három szereplővel kerül színpadra. Az összeszokott páros, Váradi Eszter Sára és Keller János mellé harmadiknak Ottlik Ádám vetette bele magát ebbe a keserédes dramedy-be. Vele a főpróbahéten, a hajrában beszélgettünk.

-Hogy állunk most?

-A zabszem azért már ott van. Most kezdjük érezni, hogy ez nagy mennyiségű játszanivaló és szöveg, de megleszünk vele.

-Milyen itt játszani?

-Idejöttem vendégként ebbe a „vadidegen” színházba, egyedül az Ivánt (Hargitai Iván, rendező) ismertem, akivel tizenöt éve dolgoztam utoljára, de komolyan mondom, úgy mennek a próbák, mintha múlt héten lett volna az utolsó közös bemutatónk. Nekem olyan érzésem van, mintha mindig is itt dolgoztam volna, és mindig velük. Remekül érzem itt magam, mert ez olyan, mint egy színház. És miért? Azért, mert ez egy színház, ahol az emberek közlékenyek. Ahogy az öltöztető néni, a portás, a díszítő, az asszisztens beszél veled, három perc alatt lejön, hogy ez valóban színház, vagy csak annak valami földi mása. Hát ez az.

-Hogy alakul a figurád, Milt?

-Rámenős, amit egyszer kitalál, azt tűzön-vízen végigviszi. Ez kizárólag attól függ, hogy mi jut eszébe. A végére azt is elkezdik nagyon komolyan venni Ellennel, hogy nincs más megoldás, ki kell nyírni a Harry-t. Ott már nincs kedélyesség, ugyanaz a rámenősség van, mint az összes többi üzletágban, ahol ő dolgozik.

-Nagyon korunk hőse?

-Igen, de mind a három szereplő az. Ami a hatvanas években volt Amerikában, igazából mostanában ért ide. Ugyanazokkal a problémákkal és élethelyzetekkel találkoznak emberek, mint amivel akkor Amerikában.

-Az érzelmi hullámvasút mennyire érvényesül?

-Muszáj kijönnie, éppen ezért döntöttünk is úgy, hogy lesz szünet. Az írott első felvonás végéig annyi minden történik, hogy azt muszáj, hogy a nézők elrendezzék magukban. Az érzelmi hullámvasút pedig folyamatos, hiszen erről szól a történet.

A Szerelem, Ó! című előadásunk bemutatója 2020. január 24-én este hét órakor lesz a Kozák András Stúdióban. Rendező: Hargitai Iván,szereplők: Váradi Eszter Sára, Ottlik Ádám, Keller János

További infók az előadásról és jegyrendelés ITT