Rengeteg látogatót vonzott nyílt napunk

2019. 09. 23.

Szeptember 21-22-én a Kulturális Örökség Napjainak programjaihoz teátrumunk is csatlakozott. A kultúrára fogékonyakat színművészeink vezette kulisszajárás és nyílt próba is várta.

A kultúra iránt érdeklődők számára a Kulturális Örökség Napjai tartogattak különleges élményeket. A színházrajongók például végre nem csak a székekből láthatták a színpadot, hanem maguk is felállhattak oda. A meghirdetett kulisszajárásokon ugyanis, a teátrum művészeinek kalauzolása mellett megtapasztalhatták, milyen a világot jelentő deszkákon állni, sőt, benézhettek alájuk is, láthatták a jelmeztárat, a színházi fodrászatot – és a színészeknek köszönhetően kulisszatitkokat is megismerhettek. A regisztrált kíváncsiak között nem csak fehérváriakat láttunk, találkoztunk veszprémi és szombathelyi érdeklődővel is.

Szombaton az első vezetést Závodszky Noémi tartotta Várkonyi Éva marketing menedzser segítségével. A csoport a színpadra lépve találkozhatott Szikora János igazgatóval, aki az előző két órában nyílt próbát tartott: Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjára készül a színház, ebbe a folyamatba láthattak bele a nézők. A kulisszajáró csoport tanúja lehetett, ahogyan Ballér Bianka színésznő „beleharap” egy üvegpohárba – persze egy erre alkalmassá tett darabba, aztán megtudhatták, hol ülnek a hangosítók, a világosítók, hogy ki juthat be az igazgatói páholyba. Kiderült, az is, hogy a színpadi sötétségben időnként igazi kihívás a színészeknek mozogni, figyelni kell például, hogy a forgószínpad melyik részére áll az ember, és arra is, hogy a süllyesztő éppen lent vagy fent van. Megtudtuk azt is, hol „jönnek be” a díszletek a színházba, a kapu akkora, hogy akár egy autó is befér rajta. A fodrászatban Závodszky Noémi megmutatta, hogyan kerülnek a színészek fejére a parókák, és arról is beszélt, milyen szigorú beosztás szerint kell ide megérkezni az előadások előtt. A Kozák András Stúdióban a színésznő mesélt a pályájáról, a nagy egyéniségekről, akikkel együtt játszott, kedvenc darabjairól és arról is, mit próbál éppen. A teraszon a csapat Gáspár Sándorral is összetalálkozott.

A nap második vezetését Kerkay Rita tartotta, aki a kíváncsibbakat még az öltözőjébe is beengedte, de így tett vasárnap Varga Lili is, akiről azt is megtudhattuk, hogy imád sütni, legutóbb pl. társulati társát, Tűzkő Sándort lepte meg születésnapja alkalmából egy háromemeletes tortával. A fiatal színésznő a kulisszajárás résztvevőinek a gyakorlatban is bemutatta a gyorsöltözés szédületes tempóját: 20 másodperc alatt sikerült jelmezt váltania a Régimódi történet egyik jelenetében. A zárónap második vezetését pedig Kricsár Kamill tartotta, aki színművész társaihoz hasonlóan az épület minden szegletét megmutatta az érdeklődőknek.

 

Forrás: Hajnal Csilla, VSZ