Március 15. alkalmából a Vörösmarty Színház két művésze vehetett át állami elismerést: Krisztik Csaba kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban, míg Blaskó Borbála kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült.
Blaskó Borbála 2013-ban szerződött a Vörösmarty Színházhoz, a fehérvári nézők láthatták a Mester és Margarita, a Pillangó, a Vérnász, a Száll a kakukk fészkére, a Szutyok c. előadásokban, emellett több produkció koreográfiáját is jegyzi. A fehérvári teátrumban két önálló rendezése született: a Hekabé, amelynek 2015-ben volt a bemutatója és a Pukedli−Hajsza, amely 2017-ben debütált.
Blaskó Borbála pályájáról saját szavaival: „A szüleim színművészek, én a miskolci színházban nőttem fel a nyolcvanas években, amikor Csiszár Imre vezette a teátrumot. Akkor olyan képeket, gondolatokat, meglátásokat és megvalósításokat kaptam és láthattam, ami megalapozta a művészethez való viszonyulásomat. Erős vizuális képek éltek a fejemben, ami a táncművészet fele terelt.
A szüleim Markó Iván és Ladányi Andrea ösztönző hatására vittek el az Állami Balettintézetbe, ahová felvételt nyertem (mai nevén Táncművészeti Főiskola). Tizenegy éves koromban kezdtem, tíz évig jártam oda. Nagyon szerettem a balettet, de az utolsó éveim küzdelmesek voltak, ugyanis egyre inkább azt éreztem, hogy a balett kötött és steril világa számomra nem ad elég teret az önkifejezés szabadságára. Nem tudok benne úgy kiteljesedni, ahogy azt a belső impulzusaim, indulataim indukálnák. Úgy éreztem, hogy egy másfajta, úgymond színházibb nyelvezettel átszőtt közegben sokkal inkább érvényre tudom juttatni a gondolataimat, erősebben, határozottabban, pontosabban meg tudom fogalmazni önmagam. Ezért kezdett el mindinkább vonzani és érdekelni a kortárs tánc, azon belül is az expresszionista mozgásművészet. A balettintézeti utolsó éveimben megismerkedtem Bozsik Yvette-tel, aki a diplomakoncertemre készített fel, a szóló címe In memoriam Isadora Duncan volt. Yvette javaslatára felvételiztem a Pina Bausch vezette Művészeti Akadémiára, Németországba, ahol hét évig tanultam. A Balettintézetben azt sulykolták belém, hogy amennyiben nem felelek meg az adott követelményeknek, akkor nem lehetek megfelelő táncos. Németországban teljesen más aspektuson keresztül mutatták meg, hogyan lehetek ezzel a testtel, tudással és habitussal olyan táncművész, akinek van létjogosultsága és érvénye a színpadon.” Meglátása szerint a tánc a sejtetés művészete, és a néző fantáziájára van bízva, hogyan értelmez, érzékel egy-egy mozdulatot.
Krisztik Csaba szintén 2013-tól tagja a Vörösmarty Színháznak. A fehérvári közönség láthatta a Lear király, a Pillangó, a Mester és Margarita, A félkegyelmű, a 3:1 a szerelem javára, a Vérnász, a Hamlet, a Száll a kakukk fészkére, a Carmen, A Herner Ferike faterja, a Szutyok, a Jóembert keresünk c. előadásokban. Tavaly Kaszás Attila-díjat vehetett át, amely a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, és Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.
Csabától gyakran meg szokták kérdezni a különböző interjúkban, hogy színészként vagy táncosként definiálja magát, a válasza ez: „Elsősorban színész vagyok, de pontosan ezt a furcsa kategorizálást szerettem volna eltörölni. Szerettem volna, ha van párbeszéd a művészetek között. Színész vagyok, aki nagyon fontosnak tartja, hogy a testével is tudjon közölni. Hiszen egy testtartással szinte bármit el lehet mondani. Amikor egy színész a színpadon van, akkor minden egyes sejtjének azt kell szolgálnia, amit közölni akar, hogy a mondanivalója százszázalékosan elérjen a nézőhöz. Ebben pedig nem elég csak a próza és az érzéseink kifejezési formáját megteremteni, a test különböző részeinek is tudatosan az adott helyzetet kell szolgálniuk.”
Jelenleg a Valan c. erdélyi bányászthriller főszereplőjeként forgat. A rendezőt, Bagota Bélát kérdezték arról, miért épp Csabát választotta: „Láttam már castingokon és kisebb filmszerepekben, tudtam, hogy megvan benne az a fajta intellektus, ösztönösség és jó fizikum, ami komplex módon kiadja Péter karakterét. Ő egy célratörő és racionális ember, aki jól végzi a munkáját, de miután visszatér a szülővárosába, és beszivárog az életébe, amit évtizedeken keresztül próbált eltolni magától, szétcsúszik. Krisztik Csabából a próbákon áradt a hűvös intelligencia és az őserő, miközben olyan fizikai ereje és jelenléte van, hogy azzal meg fogja tudni csinálni ezt a filmet, hiszen több mint 30 napot lesz kamera előtt mínusz −20−25 fokban.” (Filmtett.ro)
Borinak és Csabának szívből gratulálunk!
