Kié az igazság?

2017. 08. 17.

Sághy Tamást a III. Béla életéről szóló Koronázási szertartásjátékban egy igencsak különleges karakter szerepében láthatjuk: Lukácsot, az esztergomi érseket alakítja, aki megtagadta Bélától a koronázást.

Másodszor veszel részt a Koronázási szertartásjátékban. Milyen élmény volt a tavalyi produkció?

S. T.: Remek élményekkel gazdagodtam tavaly. Nagyon boldog vagyok, hogy idén is részese lehetek a Szertartásjátéknak, hiszen ismételten egy nagyon izgalmas szerep jutott nekem. Tavaly egy élvhajhász, kegyetlen uralkodót játszottam, aki csak rövid ideig ült a trónon. Az is érdekes szerep volt, idén viszont egy kicsit fontosabb karakterem lesz: Lukácsot, az esztergomi érseket játszom. Azért örülök ennek igazán, mert így nem csak közreműködök a Szertartásjátékban, hanem egy kicsit intrikus, mégis nagy tekintélyű személyt játszhatok benne, ami nagyon izgalmas lehetőség számomra.

Korábban is játszottál már szabadtéri színpadon. A korábbi tapasztalataidhoz képest miben más a Szertartásjáték?

S. T.: Teljesen másfajta előadás, mint amiben eddig bárhol is játszottam. Eddigi tapasztalataim során klasszikus értelemben vett, különböző műfajokban megírt darabokról volt szó, ez a szakrális elemekkel tűzdelt misztériumjáték viszont egy igencsak sajátságos alkotás. Ahhoz, hogy a történelmünket hitelesen mutassuk be, ugyanakkor ne csak száraz tényeket állítsunk a nézők elé, jó aggyal, kiemelkedő rendezői, írói érzékkel kell rendelkezni. Konkrétan a koronázás helyszínén, egy évezred óta létező szakrális helyen mutatunk be egy történelmi eseményt, amelyet úgy kell a nézők elé tárnunk, hogy valós történelmet is kapjanak, de komplex színházi élményt is nyújtsunk nekik.



Lukács érsek igencsak megosztó személyiség lehetett, tekintettel arra, hogy megtagadta III. Béla megkoronázását…

S. T.: Sőt, nem csak Béla, hanem előtte még két másik király esetében is így tett! Régen dédelgettem történelemtanári álmokat, de erről semmit sem tudtam ez idáig. Szerintem ez a szál nagyon érdekes lesz a nézők számára. Színházi „nagy igazság”, hogy akkor jó egy szerep megformálása, ha megtaláljuk annak igazságát. Lukács a saját igazában és saját egójában pöffeszkedő ember volt, akit ugyanakkor hihetetlen profizmussal és tekintéllyel, magabiztossággal kell felruháznunk, hiszen akkor lesz izgalmas és nagyformátumú ez a karakter. A végeredmény persze az lesz, hogy tévedett. Ez talán sok embert ráébreszt arra, hogy nem lehet csak és kizárólag a saját igazunkban létezni, bármennyire is azt gondoljuk, hogy racionálisan gondolkodunk. Bizonyára Lukács is meg volt győződve az ő igazságáról, és a jó felé való törekvése külső szemmel sem kétségbe vonható. Mégis óriási hibát követett el, mikor nem látott tovább az orránál.



Hogy készülsz a szerepre?

S. T.: A készülésem mindig félig tudatos, félig pedig kevésbé az: eleinte csak „kóstolgatom” az anyagot. Amikor másodszorra olvastam el, akkor láttam csak túl azon, hogy mennyi szöveget kell megtanulnom, és vettem észre, hogy mennyire izgalmas is ez a történet. Az ember felfedezi a tehetséget egy írásban, érzi, hogy ezzel lehet kezdeni valamit, és beindulnak a színészi ösztönei. Részemről ez abban is megnyilvánul, hogy a mindennapos tevékenységek közben öt-tíz percekre bevillan egy jelenet, egy kép. 

Forrás: Koronázás.hu

Képgaléria